ÉLŐ: Kocsis Máté bejelentette, óriási tiltakozásokra számít, miután durva szigorítást vezetnek be

Itt vannak a legújabb bejelentések.

Kocsis Máté, a Fidesz és Simicskó István, a KDNP frakcióvezetője közös sajtótájékoztatót tartott szerdán délután Balatonfüreden, a két párt kihelyezett frakcióülését követően.

A háborúról

Kocsis szerint

az európai országok egyre inkább belesoródnak az orosz-ukrán háborúba

a fegyverszállítások miatt. Ezt erőteljesen elítélte, azt állítva, hogy az intézkedésekkel nem segíti elő az Európai Unió a háború végét, ellenben az eszkalációt kockáztatja.

Simicskó csatlakozott Kocsishoz, de hozzátette, hogy szerinte az orosz erőknek nem lesznek újabb területi követelései, véleménye szerint azok a nemrég megszerzett Donbászra és a Krím-félsziget megőrzésére összpontosítanak.

A Völner–Schadl-ügyről és a törvénytelen lehallgatásokról

Hisztériakeltésnek tartja Kocsis, hogy „a baloldali sajtó egy része” többet belelát a Schadl–Völner-ügybe, mint ami a bírósági vádpontokban szerepel. Ettől függetlenül természetesnek tartja, hogy a tárgyaláson kezdeményezik különböző politikai szereplők tanúként való meghallgatását.

A Fidesz frakcióvezetője azt állítja, semmilyen törvénytelen lehallgatás nem volt azóta, amióta az Orbán-kormány van hatalmon. Simicskó egyetértett Kocsissal, és elismételte, hogy nincsenek törvénytelen lehallgatások Magyarországon a kormányzat részéről.

Simicskó hozzátette, előfordulnak olyan esetek, amikor az igazságügyi miniszternek gyorsan kell eljárnia nemzetbiztonsági kérdésekben. Mindemellett kijelentette: minden a törvényeknek megfelelően zajlik.

Újságírói kérdések

Kocsis a HírTV elfogult, egy az egyben a Fidesz-narratíva szerint feltett kérdésére felelve azt mondta: semmi nem áll a magyar érdek felett, csak a „dollárbaloldal” akar belesodródni a háborúba.

Az ellenzéki kampányfinanszírozással kapcsolatban azt mondta a Fidesz-politikus, elvárják az Állami Számvevőszéktől, hogy kiderítsék, pontosan milyen pénzeket kaphatott az ellenzék. Szerinte törvénytelenségről van szó, „ez egy szokatlan ügy, ’90 óta nem volt ilyen„.

A pedofilbotrányról

A nemrég kirobbant pedofilbotránnyal kapcsolatban azt állította: mindent megtesznek, hogy olyan jogszabályokat dolgozzanak ki, amelyek az „erőszakos genderpropagandát” megállítják. Megdöbbentőnek, felháborítónak nevezte az ügyet, arra szólította fel a jogalkotókat, hogy tegyenek meg mindent a „genderpropaganda” ellen.

A gyermekvédelmi szabályokat szigorítani fogják, amellyel kapcsolatban

durva európai vitákra számít.

Újabb kérdések

Kocsis azt is mondta, személyesen vett részt a háború nyomán kialakult válság során a menekültek megsegítésében. Ehhez csatlakozott Simicskó is, aki hasonlóan nyilatkozott.

Bele fogunk sodródni

— jelentette ki arra a kérdésre, miért nem támogatja Ukrajna védekezését a magyar kormány. Szerinte minden nyugati ország lépése a háború eszkalációjához járul hozzá, miközben szerinte nem törekednek a békére. Azt állította: elítélik a háborút, ebben soha nem volt vitájuk a nyugati hatalmakkal.

Simicskó szerint nem tudja fenntartani a kontinens védelmét az Európai Unió. Ezután arra utalt Kocsis, hogy a háború óta az EU miatt sokszorosát fizethetik az energiáért az európaiak, miközben elmondása szerint az az USA-ban jóval olcsóbb.

Az inflációról szó volt a frakcióülésen, annak csökkentésében támogatják a kormány törekvéseit, de részleteket nem árult el konkrétumokat.

Az igazgató és a tankerületi vezető elbocsátását is kérte a pedofilbotrányban, mert szerinte nem léptek időben. Ezt követően Sebestyén Balázsra hivatkozott, miszerint ha nem lépnek, akkor az lesz, amit ő mondott.

Menjenek messzire a gyerekeinktől! Menjenek, mert balhé lesz!

— üzente nekik Kocsis.

A Völner–Schadl-ügyre fókuszáló kérdésre válaszolva azt állította, nincs köze azoknak a büntetőügyhöz, akik nem állnak vádhatóság előtt. Politikai hecckampány részének nevezte azokat a felvetéseket, amelyek szerint Varga Judit és más politikusok is érintettek a korrupciós botrányban.

A Fidesz-frakció vezetője szerint nincs dolga és joga számonkérni a pártjában a korrupcióval vádolt, de vádhatóság elé be nem idézett politikusokat, mert szerinte az a bíróság és az ügyészek dolga. Azt mondta, az az ügy tanulsága, hogy a törvények mindenkire egyaránt vonatkoznak.

Egy kérdésre felelve azt mondta: politikai ellenfeleinek tekintenek mindenkit, akik szerinte „bele akarják sodorni” a háborúba Magyarországot. Nemrég idesorolta a miniszterelnök Joe Biden amerikai elnököt és kabinetjét.

Örülök neki, hogy nem vesztette el a humorérzékét!” — üzente a Telex riporterének Kocsis, hozzátéve, hogy a mai politikát könnyebben viseli el az, aki humorral tud viszonyulni a különböző közéleti kérdésekhez.

Ferenc pápa Magyarországra látogat áprilisban – írtuk meg csütörtök délutáni cikkünkben. Ezt Kocsis és Simicskó is megtiszteltetésnek tartja.

A jogvédő szervezetekkel kapcsolatban Kocsis azt mondta: minden olyan üggyel szemben állnak, amelyek Magyarországon kisebbségben vannak. Azt állítja: ezek külföldről pénzelt szervezetek, amelyek „mentegetik” a pedofilokat. A frakcióvezető a TASZ-t, a Helsinki Bizottságot, sőt,

a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezetét is megemlítette,

megpróbálva rossz színben feltüntetni a pedagógiai jogvédő szervezetet.

Szerinte felmerül, hogy van a PDSZ-nek egy pedofilokat mentegető szárnya. Mindenesetre megkérte a szervezetet, hogy tegyenek meg mindent, hogy ne merülhessen fel a nevük a pedofilbotrányban.

Simicskó a Magyar Honvédség fejlesztését prioritásként nevezte meg. Ezt azzal indokolta, hogy fontos célnak tartja a kabinet Magyarország védelmét.

Az ATV közvetítése itt lehet visszanézni:

Valódi Hírek