Nagyszabású konferenciát tartottak a gazdasági élet ismert szereplői Dobrev Klára vezetésével

A legismertebb magyar gazdasági szereplőket hívták meg a konferenciára, de megjelent az Európai Parlament egyik bizottságának elnöke is.

A DK gazdasági nagykonferenciát tartott Budapesten, a Raddison Blu szállodában, ahol szakemberek bevonásával tárgyaltak Európa és Magyarország helyzetéről.

Bodnár Zoltán: Nem a szankciók miatt hatalmas az infláció

Bodnár Zoltán árnyék-pénzügyminiszter köszöntötte a hallgatóságot, majd beszámolt az elmúlt év rendeleti kormányzásának hatásairól. Kiemelte, hogy az infláció nem a szankciók, hanem az Orbán-kormány gazdaságpolitikájának eredménye.

Elmondása szerint szembemegy egymással a költségvetési és a monetáris gazdaságpolitika, a kormány a tudásalapú helyett a költségalapú versenyt erősíti — így azonban Bodnár szerint nem lehet tartós gazdasági növekedést elérni és az inflációt megszüntetni. A politikus megjegyezte: a kormány ázsiai befektetőket támogat, holott Magyarország Európa szerves része, gazdasági kapcsolataink nagy része is az Unióhoz kötik az országot.

Békesi László: Orbánéknak menniük kell!

Békesi László volt pénzügyminiszter úgy nyilatkozott: a magyar gazdaságpolitika zsákutcába került, új utat kell kiépíteni. Elmondta, minimális gazdasági növekedési áldozatokkal lehet megfékezni az inflációt.

Úgy nyilatkozott, klasszikus ikerdeficit van jelen, azaz egyszerre magas az államháztartási és folyófizetési mérleghiány, az ország még sosem volt ennyire távol az euró bevezetésének feltételeitől. A magas infláció a legnagyobb veszély elmondása szerint, mert tartósan csökkentheti az életszínvonalat.

Éppen emiatt gyökeresen változtatni kell a gazdaságpolitikán, az oktatáson és egészségügyön, továbbá meg kell teremteni a robotizáció lehetőségét. Meglátása szerint a leszakadó régiók a reménytelenség csapdájába szorulnak.

A politikus kijelentette:

a kormány tudatosan készíti elő az EU-ból való kilépést,

a „Huxit” azonban hatalmas gondot okozna. A megoldás a kormányváltás jelentheti — mondta.

Ceterum censeo:

Orbánéknak menniük kell!

Kerekasztal-beszélgetés a gazdaságról

Panelbeszélgetés keretében folytatódott a konferencia, moderátorként Varju László, a DK energia- és rezsiügyi tette fel az első kérdést, amely az alacsony jövedelmi csapdából való kitöréshez kapcsolódott.

Győrffy Dóra, a Budapesti Corvinus Egyetem professzora kifejtette: nincs sem egyensúly, sem növekedés a gazdaságban, a kormány ázsiai cégeknek nyújt óriási beruházásokat olyan területeken, amelyek nem szolgálják a hosszú távú növekedést. Így szerinte például a tanárokra sincs pénz, holott humántőkébe kellene beruházni, hogy demográfiai hanyatlás mellett is növekedhessen a gazdaság.

A professzor szerint akkumulátor-telephellyé tenni az országot egyet jelent az alacsony bérezés csapdájával. Azt is nehezményezi, hogy a nyugati szövetségesei elfordulnak Magyarországtól az Orbán-kormány politikája miatt.

Boros Tamás, az Egyensúly Intézet igazgatója kifejtette, Magyarországnak más országok példáján okulva van lehetősége a kitörésre, amelyhez jó gazdaságpolitika és jó oktatáspolitika szükséges.

Csóti Csaba, a Szakszervezetek Együttműködési Fórumának elnöke hozzátette, amíg a hatalmon lévő kormány — legyen az bármelyik — hagyja, hogy a munkavállalók a nyomorszintig jussanak, addig nem lehetséges kitörtni, majd hozzátette: fontos az állam szerepének tisztázása a jelenlegi gazdasági helyzetben.

Varju László folytatta a következő téma felvetésével: a kormány bajban van már, vagy még keresi az utat?

Boros Tamás elmondta, a legnagyobb gond az, hogy ha a közeljövőben történik majd egy kis gazdasági növekedés, a lakosság majd úgy érzékeli, jobban mennek a dolgok, eközben más országok „elhúznak mellettünk„. Hozzátette, Magyarország átlagos fogyasztásban a második legszegényebb állam, de ezt az állampolgárok egy része nem fogja érzékelni.

Győrffy Dóra szerint új korszak kezdődött, a növekedésből nem fog érzékelni semmit a lakosság. Szerinte a kormány a infláció révén a lakossággal fogja kifizettetni a kínai gyáraknak az állami támogatást vagy akár a Vodafone-t is.

Csóti Csaba úgy nyilatkozott, a trendfordulóból nem feltétlenül következik, hogy a lakosság érzékeli a jövedelmi helyzet romlását. Amíg a társadalmi felháborodottság nem ér el egy bizonyos szintet, addig a kormány nem kezeli a problémát — vélekedett. Felelevenítette a tanárok példáját: szerinte hősiesek, de a társadalom nem állt melléjük, így nem volt hatékony a nyomásgyakorlás a kormány számára.

Az állam szerepvállalásával kapcsolatban Győrffy Dóra úgy nyilatkozott: a kormány ott avatkozik be, ahol nem kéne. Szerinte versenyhiány lépett fel a közbeszerzéseket elnyert cégcsoportoknál, így ezek a területek drágák és törmeléktelenek lettek.

Boros Tamás azt mondta: az emberi erőforrásokra kellene költeni a beszedett adókat. Az elemzéseikkel kapcsolatban elárulta, a kormánytól külföldi cégek kapják a legtöbb támogatást, akik már korábban alkalmazottként dolgozó munkaerőt foglalkoztattak, így alakult ki a probléma, hogy azok elszívják a kis- és középvállalkozások elől a munkaerőt.

Csóti Csaba úgy nyilatkozott, nem mindegy, hogy az akutális kormány hol és min spórol, növelni kellene a közszolgáltatások minőségét. Hozzátette, az aktuális problémák elterik a figyelmet a strukturális kérdésekről.

Győrffy Dóra végül összefoglalta, a hitelesség megtermtése érdekében

csatlakozni kell az Európai Ügyészséghez, valamint ki kell tűzni az euró bevezetésének időpontját.

A konferencia vendége volt Paul Tang, az Európai Parlament Adóügyi Bizottságának elnöke, aki kifejtette,

Orbán Viktornak ideje lenne az EU-val közösen dolgozni, és nem az ellen.

Felhívta a figyelmet, hogy az uniós országok egyik fő feladata függetlenedni a fosszilis energiahordozóktól, ezzel is segítve Putyin elszigetelését. Elmondta, számára Magyarországot parlamenti munkatársai, például Dobrev Klára, Molnár Csaba jelentik, amíg Orbán emberei elszigetelődtek szerinte teljesen elszigetelődtek az EP-ben.

Megjegyezte: szükség van a jogállamiság elveinek betartására és stabil intézményrendszerre az infláció csökkentéséhez. Hozzátette, Dobrev Klára összefogásra törekszik, kíváncsian várja az árnyékkormány munkáját. Ő látja benne az Orbán-rezsim alternatíváját.

Második kerekasztal-beszélgetés a gazdaságról

A folytatásban Dávid Ferenc gazdasági árnyékminiszter moderálta a panelbeszélgetést. Bodnár Zoltán a beszélgetés elején úgy fogalmazott, a kormány kontraproduktív döntéseket hozott, ugyanis elemzések szerint Magyarország a célzott szociális támogatások terén az utolsók között van.

Az európai minimálbérrel kapcsolatban Székely Tamás, a Magyar Vegyipari, Energiaipari és Rokon Szakmákban Dolgozók Szakszervezeti Szövetségének elnöke szerint kérdéses, hogy a munkáltatók mennyire felkészültek kollektív szerződések megkötésére. Szerinte nyugdíjak tekintetében erőteljesebb nyomást kell gyakorolniuk a nyugdíjas érdekszervezeteknek.

Molnár László, a Gazdaságkutató Intézet igazgatója hozzátette, a részmunkaidő is oka az alacsony jövedelemnek, a külföldi munkavállalók beengedésével a magyar munkavállalók bérét nyomják le.

Bodnár Zoltán úgy gondolja, hogy a tudásalapú beruházásokat kellene előnyben részesíteni, amelyhez magasan képzett munkaerő kell. Elmondása szerint a kormány hiába állítja, hogy sokat öl az oktatásba, az összegek nagy része egy intézményben koncentrálódik. Szerinte ha egy hiteles kormány egy hiteles jegybankkal elköteleződne az euró bevezetése érdekében, annak pozitív hatásai lennének.

A konferenciát Dobrev Klára árnyék-miniszterelnök zárta. Kijelentette, a jó kormányzás a közjó szolgálatát jelenti. Azt mondta: a politikusok is hibáznak, hozhatnak rossz szakpolitikai döntéseket, de meglátása szerint Orbán Viktor kormányzása óta minden szakpolitikával gond van, mert mindenáron meg akarják tartani a hatalmat.

Úgy látja, ha nem növelik a magyar béreket, nem lehet a termelékenységet sem növelni, mert nem versenyképesek a jövedelmek. Kijelentette: az a feladat, ami rájuk vár az Orbán-kormány után, erős államot igényel. A szakpolitikai kérdésekhez átlátható, hatékony és erős kormány kell — mondta.

(Demokratikus Koalíció/Facebook)

Valódi Hírek