Meghozta a döntést a kormány: Hivatalosan válsághelyzetet hirdettek szeptemberig

Nem is akármi miatt.

A kormány fél évvel ismét meghosszabbítja a tömeges bevándorlás okozta válsághelyzetet, mert az illegális migráció továbbra is fenyegeti Magyarországot – közölte a Kormányzati Tájékoztatási Központ (KTK) kedden.

Közleményük szerint a tömeges bevándorlás 2015 óta folyamatosan sújtja Európát, a legaktívabb továbbra is a magyar határt is érintő balkáni útvonal.

A határkerítés és a határvédelem nélkül az elmúlt kilenc évben már illegális bevándorlók milliói jutottak volna be az országba– állították.

Tavaly 270 ezer illegális határátlépést akadályoztak meg a magyar hatóságok, amely a korábbi évhez képest több mint kétszeres emelkedést jelent – sorolta a kommüniké.

„Annak ellenére, hogy már több nyugati-európai országban is egyértelműen érezhetőek a tömeges bevándorlás okozta biztonsági és kulturális problémák, a brüsszeli bevándorláspárti politikában nincs érdemi változás, a bevándorláspártiak továbbra is migránsok befogadását és szétosztását erőltetik”

– állították a közleményben.

Magyarországnak tehát továbbra is magának kell gondoskodnia az ország védelméről. Ezt a célt szolgálja a 2016 óta fenntartott tömeges bevándorlás okozta válsághelyzet, amely gyorsabb és határozottabb döntéshozatalt tesz lehetővé a kormány számára – rögzítette a KTK.

A kormány mostani döntésével 2023. szeptember 7-ig hosszabbítja meg a válsághelyzetet – zárták közleményüket.

(MTI korrigálva)

Valódi Hírek