FRISS: Az MSZP régi motorosa igazolt le Ujhelyi István mozgalmához

A demokratikus baloldalt akarja építeni.

„Végtelenül örülök annak, hogy korábbi országgyűlési képviselőtársam, az MSZP-ben eltöltött több évtizedes szolgálat után csatlakozott hozzánk és az Esély Közösség szervezési igazgatójaként folytatja”

– fogalmazott Ujhelyi István a vasárnap kiadott közleményében azzal kapcsolatban, hogy Nyakó István, korábbi MSZP-s országgyűlési képviselő belépett az általa alapított Esély Közösségbe.

Nyakó az utóbbi időben háttérfeladatokat látott el a pártban (1989 óta a tagja). Sajtómegkeresésre azt mondta, nem lép ki onnan, de nem is vállal több funkciót abban. Személyes okokra hivatkozva döntött így, több részletet nem árult el.

Ujhelyi azt írta az Esély Közösségről: „továbbra sem fog párttá alakulni, soha nem volt ez a célja és továbbra is megmarad egy kooperatív civil hálózatot felépítő szociáldemokrata közösségi kezdeményezésnek.”

Azt is közölte, hogy a platformjaikon húszerezer feliratkozójuk van, akik szorosan vagy kötetlenebbül vesznek részt a

„demokratikus baloldal” építésében.

Ujhelyi jelenleg az egyetlen MSZP-s képviselő az Európai Parlamentben. Szeretett volna a párt vezetője lenni, de a választások után inkább kilépett abból. Döntését azzal indokolta, hogy elfogyott a levegő körülötte, nem érzi sajátjának a pártot, ahol szerinte Molnár Gyula lett a megmondóember.

(forrás: Telex.hu/Ujhelyi közleménye)

Valódi Hírek