Berágott a NATO az Orbán-kormányra: Vizsgálat is indulhat az ügyben

Több szakember is felkapta a fejét a kormány legutóbbi „érdekes” lépésére.

Egy új kormányrendelet szerint egyhangú kéthavi felmentési idővel megszünteti azoknak a katonáknak a szolgálati viszonyát, akik betöltötték a 45. életévüket és legalább 25 év tényleges szolgálat van a hátuk mögött.

A honvédelmi miniszter szerint eljött a „fiatalítás” ideje. A NATO több vezetőjében azonban ez a döntés nemtetszést váltott ki. A Financial Times cikke szerint egyes ellenzéki politikusok szerint politikai indíttatásúnak tartják a lépést, mert

Orbán olyanokat akar a Magyar Honvédségbe, akik „osztják az oroszbarát nézeteit„.

A DK-s Vadai Ágnes úgy látja, hogy a kormányrendelet megrendíti a honvédség harci erkölcsét. Szerinte az lehet a cél, hogy a politikai hűség legyen a mérvadó, illetve úgy véli, „NATO-mentesítés” zajlik.

Szalay-Bobrovniczky Kristóf honvédelmi miniszter reagált a kritikákra. Elmondta, hogy azoknak a fiataloknak akarnak lehetőséget adni, akik nyelveket beszélnek, NATO-s képzési és más missziós tapasztalatokkal rendelkeznek.

„A mostani háborús helyzet arra figyelmeztet, hogy

a békéhez erő kell,

az erőhöz pedig modern, ütőképes honvédség”

– tette hozzá a tárcavezető.

A NATO egy magas rangú katonai tisztje szerint a „tisztogatás” egyértelmű jelzés. Szakemberek szerint

a miniszterelnök meg akar szabadulni a NATO-barát tisztektől.

Tom Rogan nemzetbiztonsági szakújságíró pedig arról írt, hogy Orbán Viktor miatt Magyarországot ki kellene zárni a NATO-ból.

(via index.hu)

Valódi Hírek