Magyarázkodik Nagy Márton, amiért a nagy hitelminősítő leminősítette Magyarországot

Lázálom, amit előadott.

„A magyar gazdaság igen kedvező reálgazdasági folyamatai következtében a mostani leminősítés után nagyon rövid időn belül újra a felminősítések időszaka fog következni”

– mondta Nagy Márton gazdaságfejlesztési miniszter az MTI-nek azzal kapcsolatban, hogy Standard&Poor’s hitelminősítő leminősítette Magyarországot.

A miniszter ennek kapcsán felidézte, hogy a magyar gazdaság teljesítményét korábban már is többször elismerték a minősítő intézetek, a javuló gazdasági fundamentumok következtében többek közt 2014-ben 2016-ban és 2020-ban is sor került felminősítésre.

Hozzátette, hogy a kormány most sem fogja hagyni magát, nem fog tétlenül figyelni, a beindított gazdasági intézkedések elérik hatásukat, a sikeres gazdaságpolitikának újra felminősítés lesz a következménye.

A miniszter kifejtette, hogy a kormány legfontosabb célja, hogy szemben az eurozóna több országában várható gazdasági csökkenéssel és stagflációval, hazánk 2023-ban

kivédje a recessziót

és 1,5 százalékos gazdasági növekedést érjen el a tavalyi igen kedvező, várhatóan 4,5 százalékos bővülést követően.

Nagy Márton mindezek mellett kiemelte, hogy mindeközben a kormány nem téveszti szem elől legfontosabb stratégiai céljait, azaz megvédi a munkahelyeket, a családokat és a nyugdíjasokat. Emlékeztetett, hogy már 7 hónapja dolgoznak több mint 4,7 millióan, miközben történelmi mélységben van a regisztrált álláskeresők száma.

(MTI)

Valódi Hírek