Itt vannak az eddig eltitkolt adatok a brutális magyar fizetésekről

A lényeg, hogy Felcsúton megépült az új műfüves focipálya.

A kormány a minimálbér felére rögzítette a közmunkásbért, így annak bruttója idén 116 ezer forint — hívta fel a figyelmet a hvg.hu. Kijelenthető, hogy közmunkaprogram enyhén szólva sem váltotta be a hozzá fűzött reményeket, ugyanis a közmunkások fizetése évek óta leszakadóban van, és az összességében mára mindössze az átlagkereset

ötöde.

Így pedig világossá vált az is, hogy legalább 80 ezer ember számára a közmunka, nem jelent megoldást a munkaerőpiacon való feljebbjutásra.

Január 1-ével 16 százalékos emeléssel bruttó 116 ezer forintra nőtt a közmunkás bérminimum összege. A közfoglalkoztatási garantált bér pedig 127 600 forintra nőtt. Adókedvezmények nélkül

a közmunkás bérminimum nettója 77 140, a közmunkás garantált béré 84 854 forint.

Vagyis ennyi jelenleg a legkisebb, foglalkoztatottaknak adható bér Magyarországon (emelés után).

Ezzel a kormány konzerválta a közmunkások fizetését, ezzel egyúttal számszerűsítették is, hogy szerintük mennyit ér a közfoglalkoztatottak munkája:

fele annyit, mint amennyit bármely más munkáért kötelező kifizetni.

A közmunkaprogram első éveiben a közmunkások még értelmezhetőbb mértékű fizetéseket kaptak. A csúcsponton a közmunkás bérminimum még a minimálbér 80 százalékát közelítette meg, és meghaladta a mediánbér 40 százalékát.

2023-ban egy közmunkás már csak az átlagkereset ötödét és a mediánbér negyedét kapja.

A lap rámutatott, hogy ez az összeg pedig nem igazán értelmezhető munkabérként, de még szociális ellátásként sem. Havi 77 ezer forintból senki sem tud megélni, nemhogy adott esetben egy többfős család.

A kormányzat által publikált legfrissebb adatok októberiek, de ezekből kiderül, hogy abban a hónapban a közfoglalkoztatásban

71 476 fő vett részt.

(hvg.hu nyomán)

Valódi Hírek