Most érkezett: Putyinék legfőbb háborús szövetségesével kötött szövetséget Szijjártó Péter

Vérfagyasztó.

Szijjártó Péter külügyminiszter telefonon egyeztetett Szjarhej Alejnyikkal, Fehéroroszország (!) új külügyminiszterével, és a két politikus egyetértett, hogy

a kommunikációs csatornákat fenn kell tartani,

mert ezek elzárása a béke reményének feladását jelentené.

Szijjártó szerdán Facebook-oldalán azt írta, hogy novemberben sokként érte őket korábbi kollégájuk, Vlagyimir Makej halála.

„Az új kollégát is jól ismerem, mert miniszterhelyettesként dolgozott az elmúlt időszakban”

— magyarázta Szijjártó fehérorosz kollégájáról, Szjarhej Alejnyikról.

„Most elmondtam neki, hogy az Ukrajnában zajló háború nagyon sok kárt és gondot okoz nekünk mint szomszédos országnak, gazdasági, energiabiztonsági és biztonsági tekintetben egyaránt”

— közölte Szijjártó.

„Ezért Magyarország a mielőbbi békében érdekelt, a nemzeti érdekeinkkel pedig ellentétes minden olyan döntés és intézkedés, amely a háború meghosszabbításának vagy eszkalációjának kockázatát hordozza magában”

— hangoztatta a magyar külügyminiszter.

Szijjártó azt is mondta, hogy a szankciók által nem érintett gazdasági területeken folytatják az együttműködést,

  • főként a gyógyszeriparban,
  • az egészségügyi eszközök
  • és a mezőgazdaság területén.

„Kértem kollégámat arra is, hogy segítsék a Belarusz nyugati határán feltorlódott, veszteglő magyar kamionosokat”

— írta Szijjártó Péter.

Oroszország és Fehéroroszország egyébként közös légi hadgyakorlatot tartott január végén, amit a minszki védelmi minisztérium közölt Telegram-oldalán.

(Szijjártó Péter/Facebook)

Valódi Hírek