Megszólalt az Európai Bizottság az Erasmus-ügyben: Helyretették a kormány mellébeszélését

Cáfolták Navracsics szavait.

A közérdekű vagyonkezelő alapítványok által felhasznált uniós támogatások átláthatóságának biztosítása egyike annak a 17 korrekciós intézkedésnek, amelyekről Magyarország a feltételességi rendelet alapján megállapodott az Európai Bizottsággal (EB)– közölte az Európai Bizottság az Erasmus-ügyről.

Az EB a Szabad Európa kérdésére megerősítette, hogy a magyar kormány kötelezettséget vállalt arra, hogy

2022. szeptember 30-ig

törvényt módosít, amelyben rendezi ezt a helyzetet, és az összeférhetetlenségek elkerülését is megoldja. Az intézkedés kulcsfontosságú végrehajtási lépése a két törvénymódosítás elfogadása volt.

Az Országgyűlés 2022. október 4-én elfogadta a 2022. évi XXIX. törvényt, amely módosította a közérdekű vagyonkezelő alapítványok működését. Ezt a törvényt 2022. október 10-én hirdették ki és október 13-án lépett hatályba. Egy másik törvényt is módosítottak, amely kimondja, hogy a közérdekű vagyonkezelő alapítványok és az általuk fenntartott intézmények kötelesek közbeszerzési eljárásokat lefolytatni. A közfeladatot ellátó vagyonkezelőkre vonatkozó összeférhetetlenségi szabályokat is módosították.

A Bizottság ugyanakkor megjegyezte, hogy a legmagasabb szintű tisztviselőket, beleértve a politikai vezetőket végül

mégsem zárták ki

a közérdekű vagyonkezelő alapítványok kuratóriumából, ahogy azt a Magyarországgal folytatott tárgyalásokon kérték.

Magyarország 2022. november 1-jétől ismét lehetővé tette a politikai vezetők számára, hogy egyéb munkát is vállaljanak díjazásért cserébe. Ez olyan helyzetet teremt az EB szerint, amelyben a politikai vezetők részt vehetnek a közpénzek kifizetésével kapcsolatos döntéshozatalban olyan szervezeteknél, amelyekkel ők maguk is munkaviszonyban állnak, és amelyeknél és kulcsfontosságú döntéshozatali jogkörökkel rendelkeznek.

Következésképpen még ha Magyarország foglalkozott is az EB által felvetett aggályokkal, a 2022. november 1-jén bevezetett törvénymódosítás miatt a korrekciós intézkedés végrehajtása nem megfelelő a bizottság szerint – írták.

Az EB továbbra is szoros kapcsolatot tart fenn a magyar hatóságokkal, és figyelemmel kíséri a feltételességi rendelet alapján fennmaradt korrekciós intézkedések végrehajtását, szükség esetén pedig további intézkedéseket tesz – közölték.

Mint írták, az EB saját kezdeményezésére, Magyarország kérésére vagy legkésőbb egy évvel az intézkedések elfogadását követően újraértékelheti a helyzetet, és javasolhatja az intézkedések megszüntetését vagy kiigazítást, vagy dönthet a fenntartásukról. Erről a korrekciós intézkedések végrehajtásáról szóló további információk vagy a fennmaradt aggályok orvoslására benyújtott új korrekciós intézkedések alapján dönt. Az intézkedések feloldásáról, kiigazításáról szóló döntés ismét az Európai Tanács előjoga lesz az EB javaslata alapján.

Korábban Navracsics Tibor miniszter, a Pannon Egyetem kuratóriumának elnöke, majd korábbi munkatársa, Böszörményi-Nagy Gergely, a Moholy-Nagy Művészeti Egyetem (MOME) alapítványi elnöke nevezte félreértésnek a döntést. Böszörményi-Nagy Gergely a hallgatóknak írt levelében a diákok türelmét kérte, reményei szerint néhány napon belül többet tudnak az ügyben, amiről azonnal tájékoztatják az egyetem polgárait.

Valódi Hírek