Gyurcsány Ferenc: Orbánék pártegyetemeket csinálnak a magyar felsőoktatásból

A DK elnöke szerint nem volt a rendszerváltás óta ennél ocsmányabb, károsabb kormány.

Gyurcsány Ferenc, a DK elnöke is megszólalt a nagy botrányt kavaró Erasmus-ügyről. Szerinte a Fidesz célja a pártegyetemek létrehozása, tönkretenni azt a felsőoktatást, amelynek első egyetemét még I. Lajos király alapította.

A teljes posztot itt olvashatod el:

„Az állam egyetemeit az Orbán nevű kormányfő alapítványoknak adta, melyek vezetésébe saját embereit ültette. Pártegyetemeket csináltak, miközben a magyar politikai közösség – lásd még: köztársaság – elvesztette a magyar felsőoktatást.

Sok gazember vagy éppen szerencsétlen olcsójános vett és vesz részt a rablásban. Meglepően sokak adták el magukat, valójában a magyar felsőoktatást. Azt a felsőoktatást, melynek első egyetemét I. Lajos király alapította Pécsett 1367-ben.

Nem konzervatívak ezek, hanem konzekvens módon a nemzetet rabló gazemberek.
Most van némi kormányzati hőbörgés, hogy a rablás ezen gusztustalan világát nem akarja finanszírozni az Európai Unió. Dehát nem szoktuk a tolvajt még külön is megjutalmazni gaztettéért.

Nem volt a rendszerváltás óta ennél ocsmányabb, károsabb kormány. Iszonyatos örökséget hagynak maguk után. Fafejű ilyen-olyanok meg fényes tekintettel esnek hasra e történelmi gazemberek láttán. Mert ugye állítólag tehetségesek, meg jól kormányoznak.

Hát persze.
Nem lesz, ki megbocsássa bűneiket. Ezeknek se, azoknak se.
Nem csak 2023-ban”

Valódi Hírek