Bod Péter Ákos személyesen szólt be a focibolond Orbánnak, amikor utoljára találkoztak (+videó)

Vágó Istvánt pedig Győzike idegesen kergette körbe a Legyen Ön is Milliomos! stúdiójában.

Mint arról beszámoltunk: DK TV néven online nézhető televíziós csatornát indított a legnagyobb ellenzéki párt.

Az első műsorsorozat DK Szubjektív néven péntekenként 18:00 órától nézhető a DK TV Youtube-oldalán, azaz >>ITT<<.

A DK Szubjektív legutóbbi adásának Vágó István és Gréczy Zsolt mellett Bod Péter Ákos volt a vendége, és elmondhatjuk, hogy az eddigi műsorfolyamból ez lett a legsziporkázóbb adás.

Az Antall-kormány kereskedelmi és ipari minisztere, a Magyar Nemzeti Bank korábbi elnöke elképesztő sztorikat osztott meg a múltból, és az aktuális ügyeket is markánsan kommentálta.

Mészáros Lőrinc rejtett tehetségéről

Bod Péter Ákos az adásban elmondta, szerinte Mészáros Lőrinc „trashceleb”-ként viselkedik, ugyanis bár mindenki ismeri őt az országban, semmit nem tett le az asztalra életében azon kívül, hogy Orbán Viktor haverja. Elhangzott, hogy egy videóban Mészáros gitározott is, és gyaníthatóan

zenészmúltja is van az oligarchának.

A válság 2022-ben csak kopogtatott az ajtón, a java most jön

Bod Péter Ákos arról beszélt: az elmúlt két évben elképesztő fogyasztásnövekedés volt a választás előtti költekezésnek köszönhetően. Bod „ilyen mértékű kiköltekezést az elmúlt 30 évben nem látott”, mindennek pedig a közgazdász szerint

Most jön a böjtje

Bod Péter Ákos elmondta: amikor a Fidesz 2021-ben elindította a költekezést, még nem tudta, hogy nyerni fog, ezért rengeteg pénzt öntött az emberekre, amely azonban brutális inflációt okozott.

Hozzátette: a kormányok a választást megelőzően ugyan nem szoktak adót emelni, azonban az a pénzszórás, amelyet a választás előtt a kormányzat elkövetett, válságba taszította a magyar gazdaságot.

A volt jegybankelnök szerint 2022-re eljutottunk oda, hogy az Európai Bizottság keményebb az Orbán-kormánnyal, mint a Nemzetközi Valutaalap. Szerinte míg előbbi ki akarja kényszeríteni a demokráciát, az utóbbi azonban nem törekszik ilyesmire.

Bod Péter Ákos és Orbán utolsó találkozása

A korábbi kormányfőjelölt felidézte, hogy utoljára 8 éve egy benzinkúton találkozott Orbánnal, aki éppen focimeccsre tartott a társaságával. Ekkor Bod Péter megjegyezte neki, hogy

jó lenne kinőnie a focimániából.

A rezsikompenzációról

Vágó István elmondta: a DK-s kerületek közösen akartak tárgyalni a kormánnyal a rezsikompenzáció ügyében. Erre a felvetésre elmondása szerint azonban nem reagált a kabinet, és végül a Magyar Közlönyből derült ki számukra, hogy több ellenzéki és fideszes településnek döntött a kormány, azonban a Baranyi Krisztina által vezetett

Ferencváros és egy kivételével az összes DK-s kerület kimaradt belőle.

Gréczy Zsolt szerint nem csak az a feladata az ellenzéki kerületeknek, hogy megvédjék a lakosság érdekeit, hanem az ellenzéki ellenállás szimbólumaként is kell szolgálniuk.

Miért használ idegen szavakat a Fidesz a kényes témák esetében?

Vágó szerint az Integritás Hatóságnak ellenőriznie rá kell csapnia a kormány kezére, amiért az politikai szempontok alapján dönt a települések támogatásáról.

A Fidesz korábbi miniszterelnök-jelöltje szerint amikor a jelenlegi kormányzat idegen szavakat használ, akkor trükközni készül. Bod Péter Ákos úgy véli, a Fidesz éppen ezért használja a migráns szót a bevándorló helyett, hogy ezzel is befolyásolja az embereket.

A közgazdász szerint a cél , hogy

ne értsd meg

a kifejezést. Az integritás egyébként sérthetetlenséget, érinthetetlenséget jelent.

Beléphet Magyarország az eurózónába a közeljövőben?

Mint ismert, Horvátország belépett januárban belépett a schengeni övezetbe, így a tagországok között nem kell őrizni a határokat. Ezzel egy időben az ország bevezette az eurót, ami Bod Péter Ákos szerint ez hatalmas dolog egy nemrég még háború által sújtott, rosszabb átlagjövedelemmel rendelkező ország esetében.

Ennek oka szerinte, hogy az elmúlt években megdolgoztak azért, hogy megfeleljenek a nyugat-európai feltételrendszernek.

Innentől kezdve papírjuk van arról, hogy

ők a magországokhoz tartoznak.

(…) Magyarország nem engedheti meg, hogy ezzel a sérülékeny, támadható valutával rendelkezzen

— jelentette ki.

Szerinte ebben a kérdésben az ország lakosságának érdeke áll szemben egy szűk kisebbségével. Magyarország szerinte jelenleg nem tudna megfelelni azoknak a kritériumoknak, amelyek alapján bevezethető lenne az euró, ebben azonban lassan Románia is megelőz minket. Mi ezzel szemben egyre távolabb kerülünk e lehetőségtől.

Orbán halotti vacsorája Rómában a dőzsölés szimbóluma

Vágó István felidézte azokat a sajtóhíreket, amelyek szerint a római nagykövetség fizette a XVI. Benedek eltemetése utáni luxusvacsorát. Ezt később tagadták, azonban később több, ennek ellentmondó információ került napvilágra.

A stúdióban ülők egybehangzóan cinikusnak tartják, hogy miközben a kormány 2023-at „a böjt évé”-nek nevezte, addig a kormányfő a pápa temetése után többek között homárt evett. Bod Péter Ákos szerint míg a multik nem emeltek árat, addig a kormányközeli vállalatok brutálisan megemelték a fizetendő összegeket.

Orbán Viktor színeváltozása

A közgazdász szerint a Vodafone-felvásárlás is jól bizonyítja, hogy a jelenlegi kormány nem szereti a versenyt. A kisajátítás azonban nem csupán a piaci vállalatok felvásárlását jellemzi, de az olyan szimbolikus ügyeket is, mint a „konzervatív” és „nemzeti” jelzők kisajátítása.

Bod Péter Ákos elmondta, hogy amikor ő a rendszerváltás után a parlamenti patkóban ült, az Antall-kormányt lemondásra felszólító, lázadó fiatalokból állt a Fidesz. Később a konzervatívokhoz dörgölőző párttá vált a Fidesz, és Orbán fizetett tanácsadóként is alkalmazta a volt jegybankelnököt.

A Fidesz korábbi miniszterelnök-jelöltjévé akkor vált Bod, amikor a 2006-os választás első fordulóját követően Orbánék belátták, hogy nem tudnak nyerni a Fidesz elnökével. A második fordulóban ezért a volt jegybankelnököt állították az akkori jobboldali pártok — ismertette Bod Péter Ákos.

Elfogadom azt, hogy akik jobban ismerik, mit mondanak róla.

Simicska például röviden összefoglalta

— jegyezte meg csípősen a volt kormányfőjelölt.

Győzike szerint Kocsis Máté rajong érte. Vágó István is?

Vágó István megemlítette, Győzike egyszer feleségével járt a Legyen Ön is Milliomosban. Gáspárné Balla Bea sokáig eljutott a műsorban, amelynek egyik pontján Vágó megpróbálta őt elbizonytalanítani.

Ekkor Győzike felpattant, és elkezdte kergetni Vágót. A showman ekkor azt mondta:

Mondtam neked, Bea, ne higgy a fehér embernek!

Ezt követően a műsorvezető úgy felelt:

Kedves Győző, ez a duma nem jó!

— ezzel próbálta felhívni a figyelmet rá, hogy a rasszista szövegek nem viccesek. Ezt megértette, majd a felvétel megismétlésekor már így kiáltott fel Győzike:

Mondtam neked, hogy ne higgy a Vágónak!

Vágó István azt mondta, Győzike jól alkalmazkodott a műsorvezető kéréséhez. Úgy látja, hogy az alkalmazkodás lehet a botrányhős Fideszbe belépésének hátterében is.

A teljes műsort alább visszanézheted, a DK TV Youtube-csatornájára pedig >>ITT<< tudsz feliratkozni, hogy ne maradj le a következő adásokról.

.

Valódi Hírek