Ha a kormányzat nem lép, ahelyett is ők dolgoznak.
„Arányait nézve maroknyi, ám annál hangosabb kisebbség próbálja elmondani, mit akarnak a pedagógusok”
– címmel reagált a Mandiner az oktatásban dolgozók tiltakozásaira.
„A tanártüntetéseket leginkább a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete (PDSZ) és a Pedagógusok Szakszervezete (PSZ) szervezi az elmúlt hónapokban: ha utánajárunk, hogy a két szakszervezetben hányan is vannak, kiderül, hogy a magyarországi pedagógusok csak kis hányadát képviselhetnék”
— írta Bokor Gábor.
A mandiner.hu felületén megjelenő írás címe és első sorai is jelzik, hogy a kormány által jól (ki)tartott hírfelület nem igazán szimpatizál az elégedetlenkedő pedagógusukkal, nem érdeklődik bérhelyzetük iránt, nem foglalkozik a munkahelyi körülményeikkel, nem is elemzi az ágazat szakmai problémáit.
Kiolvasható a jegyzetből, hogy a szerző szerint teljesen fölösleges sztrájkolni, vonulni, engedetlenkedni. Nincs ennek alapja, aktualitása: csupán „maroknyi kisebbség” hangoskodik az iskolákban és az utcán.
Bokor Gábor szinte kéjes örömmel veti papírra, hogy a hozzávetőlegesen 140 ezer pedagógus közül nem egészen 19 ezer a szakszervezeti tag, a szervezett munkavállalók aránya tehát nem éri el a 14 %-ot az oktatási ágazatban.
• Kezdjük a számokkal. Természetesen sokkal jobban örülnék, ha ez az arányszám szám közelítene az 50 százalékhoz. Irigykedve írom, hogy a gazdaságilag erős és demokratikus skandináv államokban a szervezettségi szint a 60 százalékot is meghaladja.
Ezekben az országokban a mindenkori hatalom partneri viszonyban áll a munkavállalói érdekképviseletekkel, ebből (is) eredően a szakszervezetek társadalmi szerepvállalása rendkívül fontos. Magyarországon — nemzetgazdasági szinten — a szervezettségi nívó nem éri el a tíz százalékot, ezért aztán nem igazán helyénvaló a PSZ és a PDSZ együttes 13-14 százalékán gúnyolódni.
• Magyarország Kormánya tizenkét éve semmibe veszi a szakszervezeteket, és egyáltalán nem érdekelt a munkavállalói jogok intézményesített képviseletének erősítésében. Ennek legismertebb bizonyítéka, hogy az Orbán-rezsim már egy évtizede felszámolta az Országos Érdekegyeztető Tanácsot (OÉT), és statiszta szerepre kényszerítette az Országos Közszolgálati Érdekegyeztető Tanácsot (OKÉT).
Az ágazati/szakmai szintű szerveződéseket is epizodistának tekinti a végrehajtó hatalom. A Munka Törvénykönyvének eddigi módosításai sem a dolgozók érdekeit szolgálják.
• A pedagógustársadalom (és szakszervezeteik) külön büntetésben is részesültek, hiszen törvényi felhatalmazással 2014 nyarán megalakult a Nemzeti Pedagógus Kar (NPK). A nyolc évvel ezelőtt létrejött köztestület „kényszersorozáson” alapul, a tagság nem önkéntes, tagdíjat nem kell fizetni. „Cserébe” viszont, aki állami vagy önkormányzati iskolában tanít, az automatikusan tagja egy olyan köztestületnek, amely semmilyen védelmet nem biztosít.
•Ezzel a sunyi lépéssel az oktatási kormányzat folyamatosan elkerüli az önkéntes tagságon alapuló pedagógus szakszervezeteket (PSZ, PDSZ stb.), és kizárólag a százszázalékos lefedettséggel rendelkező NPK-val tárgyal, a valódi munkavállalói érdekvédelmi szervezetekkel nem.
A „pedagógus-gittegylettel” (NKP) soha nincs is gond, hiszen nem vitatkoznak, és nem is elégedetlenkednek; létük és eddigi tevékenységük érzékelhető javulást nem hozott a tanártársadalom számára.
A Mandiner jegyzetírója ilyen szakszervezetről álmodik: a szervezettségi szint legyen magas, de érdemi ellenállást ne tanúsítson. A Nemzeti Pedagógus Kar nevű képződmény ennek a követelménynek teljes mértékben megfelel, a Bokor Gábor által lenézett pedagógus-szakszervezetek — szerencsére — nem az NKP útját járják.
Fentebb hangsúlyoztam, hogy én is örülnék, ha a szervezettségi szint nemzetgazdasági szinten 50 százalék körül alakulna, a mostani 8-9 százalék helyett. A jelenlegi politikai „leosztásban” erre semmi esély, hiszen az érdekképviseletek jogosítványi köre korlátozott, a nyílt és markáns véleménynyilvánítás pedig egzisztenciális kockázattal jár.
Ez a kormány, ez a rezsim – a tapasztalatok ezt igazolják – nem kedveli az európai munkaügyi kultúrát (egyeztetés, vita, megállapodás), jobban szereti a közel- és távol-keleti országok gyakorlatát, amely szerint nem kapnak meghatározó szerepet a munkavállalói érdekképviseletek.
A magyar kormány elutasító hozzáállása és a szakszervezeti tevékenység korlátok közé szorítása sajnos azt eredményezi, hogy még a harcos, belevaló és szakmailag felkészült munkavállalói érdekképviseletek tagsága is csak alig-alig bővül.
Szombaton véget ért a „Tudásmenet az oktatásért!” demonstráció, a 180 kilométeres távot 6 nap alatt tették meg a résztvevők Miskolctól Budapestig. A fővárosi záró rendezvény egyik szívet-lelket melengető kulcsmondata az volt, hogy „amit 2022. nem oldott meg, azt idén megoldjuk. Készüljetek, mert folytatjuk!”. Akkor van remény!
Dr. Dávid Ferenc
