Most érkezett: Nagyszabású tüntetés lesz az Orbán-kormány ellen szombaton

Itt vannak a részletek.

Pest (vár)megyébe érkezett a Pedagógusok Szakszervezete, a noÁr Mozgalom és a Tanítanék Mozgalom által szervezett Tudásmenet, amelyhez csatlakozott a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete is. A rendhagyó akció során

hat nap alatt Miskolctól Budapestig gyalogolnak a résztvevő tanárok és támogatóik,

hogy megmozdulásokkal is felhívják a figyelmet az oktatás ügyének kritikus helyzetére.

Péntek délelőtt a Tudásmenet egyik szervezője és a Pedagógusok Szakszervezete a Pest megyei Aszódról jelentkezett be, hogy beszámoljanak róla, hol tartanak.

A Tudásmenet még hétfőn, Miskolcról indult, és szombaton érkezik majd meg Budapestre, a Kölcsey Ferenc Gimnáziumhoz. Ebből az iskolából rúgtak ki először tanárokat azért, mert polgári engedetlenség eszközével élve sztrájkoltak, miután a kormány jelentősen szűkítette a jogszerű tiltakozások lehetőségét.

A rendhagyó meneteléssel a résztvevők a közoktatás problémáira szeretnék felhívni a figyelmet, akik a Miskolc-Budapest távot hat nap alatt teszik meg,

180 kilométert gyalogolva.

A túra során bizonyos szakaszokra csatlakoztak egyes résztvevők, köztük politikai szereplők is, mint Komjáthi Imre, az MSZP társelnöke és Lőcsei Lajos, a Momentum országgyűlési képviselője.

A menet érkezésére

közös tüntetéssel készül a Tanárok a tanárokért csoport és az ADOM Diákmozgalom

16 órától a budapesti Munkácsy Mihály utca és a Podmaniczky utca kereszteződésénél, a Kölcsey Ferenc Gimnázium előtt.

Többek között a felszólalók között lesznek a Tudásmenet szervezői, diákok, kirúgott tanárok, szakszervezeti képviselők és a Tanítanék Mozgalom is.

Várják azokat is, akik csatlakoznának a Tudásmenet budapesti szakaszához, amire 11 órakor a cinkotai MOL kútnál 14:30-kor a Kerepesi út és az Örs Vezér tér által határolt parkos részen lesz lehetőség a szervezők közlése szerint.

A menet együtt vonul majd a tüntetés helyszínére.

(Pedagógusok Szakszervezete/Facebook / hang.hu)

(Képünk illusztráció)

Valódi Hírek