Kiderült, ki fedezte fel Győzikét — Ma már mindketten Orbánt istenítik

Nagyon büszke rá.

Csepregi Éva a Story legújabb számában idézte fel a Gáspár Győzővel kapcsolatos emlékeit. Az énekesnő elárulta, a kilencvenes években a fellépések mellett tehetséggondozással is foglalkozott, iskolájában pedig éneklést és színjátszást tanulhattak a sztároknak készülők, mint kiderült, köztük volt Győzike is.

„Nagyon másként nézett ki, mint most. Kicsit kövér, visszahúzódó, gátlásos fiúra emlékszem. De amikor már egy ideje járt hozzánk, és »megmelegedett« köztünk, a társaság középpontja lett, és oszlopos tagja volt a csapatnak”

— idézte fel emlékeit a Neoton Família ikonja, aki azonban azt is elismerte:

elsőre nem látott óriási tehetséget Gáspárban.

„Volt valami hallása, de inkább csak a rettentő nagy érdeklődést és örömet láttam a szemében, hogy ide járhat, hozzánk. Úgy gondolkodtunk, hogy aki egy kicsit is érzi, hogy odavaló, motoszkál benne valami több, az jöjjön, és úgyis eldől, hova vezet az útja.

Győzi egyetlen órát sem hagyott volna ki, és rengeteget tanult, fejlődött a két év alatt. Énekelve zongorázott, színészkedett, úgyhogy szép lassan világossá vált számomra, hogy

nagyon komolyan szeretne befutni, és sikeres lenni”

— ismertette az énekesnő.

Csepregi Éva és Győzike. Forrás: Story-Best archívum

Csepregi Éva szólat arról is, hogy tanodájának bezárása után is figyelemmel követte tanítványa útját. Meglátása szerint a Romantic zenekar „telitalálat volt„,

jó érzéssel töltötte el, hogy ő bátorította „azt a gátlásos fiút, aki aztán ilyen sikeres lett„.

Megjegyezte: A Győzike Show-val kapcsolatban ugyan eleinte felemás érzései voltak, de aztán be kellett látnia, hogy az emberek imádják a műsort.

„Nagyon büszke vagyok rá, hogy én fedeztem fel.

Szeretettel emlékszem rá, és sokszor visszahallom, hogy ő is szeretettel emlegeti ezeket az éveket”

— jelentette ki.

(24.hu)

Valódi Hírek