Ez volt az utolsó csepp a pohárban! — Szívszorító levélben adta be felmondását a neves pedagógus

„Ha ezt a rendszert tovább szolgálom, magamat árulom el” — írta.

Simkó Edit magyar szakos tanár, szerda délután közölte Facebook-oldalán, hogy beadja felmondását. A pedagógus bejegyzésében arra utalt, hogy egy kiszivárgott dokumentum szerint rendszerszintű, éves belső teljesítményértékelés bevezetését tervezi a kormány az iskolákban.

Ennek alapján a jelenleginél is nagyobb hangsúlyt kapna a belső ellenőrzés, amit a tanároknál az intézményvezetők, az igazgatóknál a fenntartók végeznének el.

„Ma eldöntöttem beadom a lemondásom. Pintér volt az utolsó csepp a pohárban, ráadásul mérgező csepp.

Egy tudatlan ember teljes dilettantizmusa és gonoszsága tükröződik legújabb ötletéből. Milyen ostoba pontok. Milyen aljas pontok”

— írta bejegyzésében a pedagógus.

A tanár az üggyel kapcsolatban úgy fogalmazott:

„A besúgást, a nemtelen versengést fogja generálni egy rakás éhbérért dolgoztatott rabszolga között,

akik majd összevesznek a koncon, mint munkatáborosok a fűrészporkenyéren, vagy káposztatorzson. A magukat intézményvezetőnek vélők, akik valójában maguk is rabok, hatalommámort kaphatnak, ha gyengék, és kéjjel büntetnek és jutalmaznak”.

„Tehát lemondani tisztességes. A közalkalmazott nem fel-, hanem lemond.

Ha ezt a rendszert tovább szolgálom, magamat árulom el,

és mindazokat, akikkel kapcsolatba kerülök. Egy újabb áttét lennék egy rákbeteg szervezetben”

— írta.

„Ingen vannak könnyek a szememben, csak mert fáj, de erős vagyok. Ha orrba vágnak valakit, kiszalad a könnye akaratlanul is”

— tette hozzá bejegyzésében a pedagógus.

Simkó Edit még tavaly egyedüliként tiltakozott az iskolájában polgári engedetlenséggel, azóta pedig az utcán is demonstrált az oktatásért, felszólalt több, a köznevelés megújításáért küzdő tüntetésen is. A Társaság a Szabadságjogokért (TASZ) idén őt is jelölte a SZABAD-díjra.

Az utóbbi hetek fejleményeiként több tanár jelentette be felmondását, többek között a budapesti Vörösmarty Mihály Gimnázium egyik tanára és a XI. kerületi Bethlen Gábor Általános Iskola és Gimnázium, illetve az Eötvös József Gimnázium egy-egy pedagógusa is.

(Simkó Edit/Facebook / 24.hu)

Kapcsolódó:

https://nyugatifeny.hu/2023/01/04/kiszivargott-pinterek-terve-folyamatosan-ellenoriznek-a-tanarokat-akiknek-a-fizetese-is-ezen-mulhat

Valódi Hírek