Teljesült Orbán álma — Sosem találod ki, mit építenek Felcsúton közpénzből

800 millió forint TAO-támogatásból.

Újabb létesítményt húznak fel TAO-támogatásból (vagyis közpénzből) Felcsúton, a Felcsúti Utánpótlás Neveléséért Alapítvány legújabb sportfejlesztési programjának keretén belül. Mint a Menedzsment Fórum idézte, a klub szerint a felcsúti fociakadémia az elmúlt 11 évben „infrastrukturális csúcslétesítménnyé vált”.

A Magyar Labdarúgó Szövetség ugyanis

1,16 milliárdnyi támogatást hagyott jóvá a Felcsútnak.

A pénzből 825 millió forint „tárgyi eszköz beruházásra” – vagyis ingatlanvásárlásra megy el – a fennmaradó 335 millió forintot pedig úgynevezett „utánpótlás-nevelésre” és „személyi jellegű ráfordításokra” fordítják.

Ugyan már szinte mindent megépítettek az akadémián – a stadion melletti sportcsarnokot, kazánházat, ifjúsági szállót, 100 millióból futódombot – ám akad azért mégis olyan „fejlesztés”, ami még rajta van a bakancslistán. Ez pedig nem más, mint

egy téli fedett műfüves pálya.

„Téli fedett műfüves pályát építünk az akadémián tanulók számára, hogy a téli hónapokban is folyamatos és színvonalas edzést tudjunk számukra biztosítani. A fedett műfüves pálya megvalósulásának időpontja 2023. június hónap”

— közölték.

A projekt összköltsége 825 millió forint lesz, amiből futja majd a 50×80 méteres pályára is.

A lap felidézte, hogy a tavalyi támogatási összeggel együtt a TAO-rendszer létezése, 2011. júliusa óta

az alapítvány összesen 38,12 milliárd forintnyi támogatást kaparintott meg

és költött el különféle célokra, többek között sportszakmai tevékenységre, személyi jellegű ráfordításokra, és ingatlanberuházásokra.

(mfor.hu)

Valódi Hírek