Kiderült, miért nem ment el Novák Katalin egyedüliként egy fontos szlovákiai eseményre

A szlovák sajtó szerint ezzel a lépésével szégyent hozott a magyarokra.

„Köszönöm szívélyes meghívását a január 1-jei jubileumi évfordulóra, egyben sajnálatomat kívánom kifejezni, hogy azon nem lesz alkalmam személyesen részt venni”

– ez olvasható Novák Katalin köztársasági elnök Zuzana Caputová szlovák államfőnek címzett levelében, amit a Magyar Nemzet ismertetett.

Caputová a Szlovák Köztársaság megalakulása harmincadik évfordulójának január elsejei megünneplésére hívta meg a magyar államfőt, és a levélből kiderül: Novák Katalin a hivatali elfoglaltságaira hivatkozva, a diplomáciai előírásoknak megfelelően mondta le a pozsonyi látogatást.

Mindez azért érdemel említést, mert a Napunk.sk azzal a címmel közölt egy cikket, hogy Rossz szándék nélküli diplomáciai bénázás lehetett, hogy Novák Katalin nem jött el Szlovákia 30. szülinapjának ünnepségére.

A magyar nyelvű szlovákiai portál írta meg, hogy január elsején, a Szlovák Köztársaság megalakulásának 30. évfordulója alkalmából a szlovák köztársasági elnöki hivatal szervezett egy ünnepséget, amin a szomszédos országok a legmagasabb szinten képviseltették magukat:

kivéve Magyarországot.

Az ünnepségen részt vett Miloš Zeman cseh, Alexander Van der Bellen osztrák és Andrzej Duda lengyel államfő, valamint Markéta Pekarová Adamová, a cseh képviselőház elnöke, továbbá Irina Verescsuk ukrán miniszterelnök-helyettes is, ugyanakkor a szintén meghívott Novák Katalin nem volt jelen.

(via 24.hu)

Valódi Hírek