Árnyékkormány: Az Orbán-kormány átverte az ápolókat

Még több ember marad majd megfelelő egészségügyi ellátás nélkül.

A kormány bejelentette, hogy az ápolók nem kapják meg a beígért béremelést jövő januártól, inkább két lépcsőben, jövő júliusban és 2024. márciusában emelnek a fizetésükön. Mivel az ápolók bérének megemelése már idén júliusban is késő lett volna,

ez újabb súlyos károkat fog okozni a magyar egészségügynek.

A dilettáns Orbán-kormány arcátlan módon mindössze 50 milliárd Ft „megtakarítása” érdekében további fél évvel elhalasztotta azoknak a szakembereknek az évek óta halogatott béremelését, akiknek köszönhetően egyáltalán működik az egészségügyünk.

Ezek a szakemberek személyenként többet tettek a magyar emberek gyógyításáért, mint Orbán Viktor, Pintér Sándor, Rétvári Bence és Takács Péter együttvéve. Ezek a szakemberek több műszakban, tetemes túlórákat vállalva dolgoznak azért, hogy eltartsák a családjukat, hogy kifizethessék a katasztrofálisan megnövekedett rezsiszámláikat.

Az Árnyékkormány szerint

a kormány elárulta az ápolókat a jövő év júliusára halasztott béremeléssel.

Emiatt jövőre még többen fogják otthagyni az egészségügyet, még több kórházi osztály és szakrendelés fog bezárni, és még több ember marad majd megfelelő egészségügyi ellátás és a gyógyulás lehetősége nélkül.

Ez újabb bizonyítéka annak, hogy amíg az Orbán-kormány marad, addig marad a válság, és maradnak az összeomló közszolgáltatások az oktatástól az egészségügyig. Mára az Árnyékkormány Magyarország egyetlen reménye arra, hogy újra működőképes legyen az egészségügyünk és ellássanak minket a kórházakban, a szakrendelőkben, és a háziorvosoknál.

Dr. Komáromi Zoltán

egészségügyi árnyékminiszter

Valódi Hírek