Kiderült: Elképesztő rekordot döntött meg Semjén Zsolt

Csúcstartó.

A Menedzsment Fórum összeállításában közölte az idei év legtöbbet, leghosszabban, illetve legrövidebben felszólaló parlamenti képviselőinek listáját, amiből többek között az derült ki, hogy az egész év során a legtöbb alkalommal felszólaló, és a legtöbb időt igénybe vevő képviselő mind Rétvári Bence, a Belügyminisztérium a parlamenti államtitkára volt.

Rétvári összesen 210 alkalommal szónokolt az üléseken,

mely felszólalások összesítve 14 óra 36 perc 2 másodpercig tartottak.

A második helyen Keresztes László Lóránt LMP-s képviselő végzett, 113 felszólalása összesen 11 óra 8 perc 40 másodpercig tartott.

A dobogó harmadik fokára pedig Nacsa Lőrinc KDNP-s frakcióvezető tápászkodott fel, akinek 108 felszólalása 9 óra 52 perc 55 másodpercig tartott.

A lap további érdekességekre is rámutatott a statisztikából:

Koncz Zsófia 2020 őszén került a parlamentbe, a májusi kormányalakítás óta pedig parlamenti államtitkár, és ő az új parlament második legaktívabb képviselője. Novák Előd, aki a Mi Hazánk elnevezésű párt színeiben került vissza az Országgyűlésbe, május óta pedig 57-szer szólalt fel.

Továbbá kiderült az is, hogy összesen 16 olyan képviselője van a május elején megalakult új Országgyűlésnek, akik még nem szólaltak fel,

A KDNP-nek egyetlen olyan képviselője van, aki egyszer sem szólalt fel idén: nagy meglepetésre

ő Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes.

(mfor.hu)

Valódi Hírek