Dávid Ferenc: Orbánnak marad a szégyenpad és az elszigeteltség

Károly-díjasok

„Aachen városa és a díjosztó direktórium a 2023-as Károly-díjat egyhangúlag Volodimir Zelenszkijnek és népének ítélte oda. Indoklásuk szerint az ukrán nép nemcsak hazáját, hanem Európát és az európai értékeket is védi. A díjjal egyértelműen jelezni kívánták, hogy Európa és benne első helyen Németország támogatja Ukrajnát, és Ukrajna helye az Európai Unióban van. Minden eszközzel segíteni fogják mihamarabbi csatlakozásukat, ugyanakkor bátorítani is szeretnék őket hősies harcuk folytatására.

A Károly-díjat 1950-ben alapították és azóta évente olyan személyeket tüntetnek ki vele, akik Európa szolgálatában, az európai egység érdekében fejtenek ki kiemelkedő tevékenységet. A névadó az a cudar Nagy Károly, Európa atyja, aki hódításaival egyesítette Nyugat- és Közép-Európát, akit a németek és a franciák egyaránt történelmük alapítójaként tisztelnek. Az eltelt hetvenhárom év alatt hetvenhárom díjazott volt, köztük két magyar is, Horn Gyula és Konrád György. A kitüntetettek személyén keresztül jól lemérhető, milyen európai értékrend mentén gondolkodik a direktórium.” (Rab Irén – Magyar Hírlap – 2022. december 23.)

Nem vagyok kitüntetés-szakértő, de természetesen korábban is hallottam a Károly-díjról, hiszen Horn Gyula (1990) és Konrád György (2001) már évtizedekkel ezelőtt megkapta ezt a magas elismerést. Rab Irén fent idézett utolsó mondatában hangsúlyozza, hogy a kitüntetett személyén keresztül jól beazonosítható, hogy milyen értékrend szerint gondolkodik a döntést hozó testület.

Ez kíváncsivá tett, és gyorsan megnéztem, hogy milyen társaságba került – a sokszor igazságtalan és méltatlan támadásoknak kitett – két magyar. Nem közlöm a teljes listát, – vállalva az önkényes és célzatos kiválasztás vádját – csak 12 nevet kívánok feltüntetni: hat XX. századi, hat XXI. századi kitüntetetett személyt.

  • Konrad Adenauer (1954)
  • Winston S. Churchill (1955)
  • Henry Kissinger (1987)
  • Francois MitterandHelmut Kohl (1988)
  • Václav Havel (1991)
  • Bill Clinton (2000)
  • Valéry Giscard d’Estaing (2003)
  • II. János Pál pápa (2004)
  • Angela Merkel (2008)
  • Ferenc pápa (2016)
  • Emmanuel Macron (2018)

Érdekességként még annyit jegyzek meg, hogy 2002-ben a „Der Euro”, igen, a nemzetközi fizető eszköz is megkapta a Károly-díjat, „Azonosulás Európával” címszó alatt. A magyar politikai jobboldal – élen a kormányfővel és a Magyar Nemzeti Bank elnökével – utálja a Károly-díjas eurót, azt meg mind a mai napig nem tudja megemészteni, hogy 2021-ben már Klaus Johannis román elnök is átvehette a magas kitüntetést.

A Károly-díj hivatalos honlapja szerint (karlspreis.de): „Természetesen a Nagy Károly-díj gyorsan kiemelkedő politikai kitüntetéssé fejlődött. Ennek megfelelően a politikusok uralják a címzettek hosszú listáját. Ezek azok az emberek, akik leggyakrabban az integrációért dolgoznak – és képesek politikai befolyást gyakorolni. A kitüntetettek listája egyértelműen tükrözi az egyesülési folyamatot. Tiszteletben részesültek az EK alapító atyái, a mai Unió fontos építészei, a kezdeti terjeszkedés hívei, valamint a kelet-közép-európai demokratikus mozgalom képviselői.”

Befejezésül: az teljesen egyértelmű, hogy Horn Gyula és Konrád György – szerintem abszolút megérdemelten – egy rendkívül exkluzív klubba nyert felvételt. Jó érzés, hogy Horn és Konrád neve illetve tevékenysége kontinentális szinten is elismert. Van tehát kire/kikre büszkének lennünk.

Zelenszkij és népe Ukrajna valamint Európa hősies védelméért kapja meg a Károly-díjat. Az európai egységet tizenkét éve bomlasztó, az Európai Unióval perben és haragban álló, az orosz agresszor barátságát kereső Magyarország mostani vezetőjének szemernyi esélye sincs arra, hogy bekerüljön ebbe a valóban nagy nevekből álló válogatottba.

Orbánnak marad a szégyenpad és az elszigeteltség.

Dr. Dávid Ferenc

Valódi Hírek