FRISS: Komoly üzenetet kapott a sunyin lapító Pintér Sándor

Ezt nem hagyhatja figyelmen kívül.

Nyílt levélben fordult a teljes magyar közoktatási és -nevelési rendszert felügyelő Pintér Sándorhoz a Civil Közoktatási Platform, amelyben személyes találkozót kértek a belügyminisztertől. A szervezet szóvivője, Ercse Krisztina által címzett levélben arra hívták fel a figyelmet, hogy nincs érdemi párbeszéd a kormányzat és a pedagógusok között.

A Civil Közoktatási Platform levelét változtatás nélkül közöljük alább:

Tisztelt Miniszter úr!

A múlt hét végén jelent meg a hír a médiában, hogy a Belügyminisztérium beszélgetésre hívja az iskolaigazgatókat.

Akkor még fennállt annak a lehetősége, hogy az igazgatók Önnel fognak beszélgetni. Azóta kiderült, hogy az igazgatók

csak Maruzsa Zoltán köznevelésért felelős államtitkárnak mondhatják el

a véleményüket, aki számára ez feltehetően nem fog sok újdonságot tartalmazni, hiszen hosszú évek óta ő felel a közoktatásért, így ismernie kell annak helyzetét, problémáit, a követeléseket, a helyzetelemző és javaslattevő anyagokat.

Miniszter úr azonban – annak ellenére, hogy a kormányban a köznevelési területet is képviseli –

elérhetetlen az Önt megszólító tanárok, szülők, diákok számára.

Távol maradt a sztrájktárgyalásoktól, nem fogadta a szakszervezeti vezetőket, sőt (tudomásunk szerint) a kormány által létrehozott Köznevelési Kerekasztalt és a Nemzeti Pedagógus Kart sem tisztelte meg jelenlétével.

Így az oktatás problémái csak a Maruzsa Zoltán által vezetett államtitkárság közvetítésével jutnak el Önhöz, amely államtitkárság többször is bebizonyította, hogy nem képviseli sem a hozzá tartozó munkavállalók, sem az általuk oktatott, nevelt gyermekek érdekeit.

Arra kérjük Önt, hogy

– ezúttal Ön is vegyen részt személyesen a meghirdetett találkozón

– tegyék publikussá, hogy mi a találkozó célja, műfaja és kiket, milyen szempontok szerint hívtak meg;

– a tanárok tömegeit képviselő szakszervezeti meghívottaknak is legyen az igazgatókkal megegyező megszólalási lehetősége;

– gondoskodjon róla, hogy a találkozás a nyílt párbeszéd terepe legyen – a beszélgetésről készüljön hangfelvétel, az ott elhangzott információk, következtetések közösen jóváhagyott kommüniké formájában kerüljenek ki az országos sajtóba;

– a tanácskozáson körvonalazódó lépések, intézkedési lehetőségek megvitatása az ülés után is folytatódjon.

A pedagógusok, szülők és diákok közös 9 pontja

érdemi és nyilvános párbeszédet

követel az oktatás megújításáról. E követelés teljesítéséhez egy ilyen beszélgetés nem elegendő:

– széleskörű társadalmi vitát követően teremtsenek intézményesült, demokratikus, jogosultságokkal rendelkező fórumot az ágazat szereplői számára nemzeti közoktatási kerekasztal formájában, ahogy azt a Pedagógusok Szakszervezete követelésének megfelelően,!

– ösztönözzék az immár spontán megkezdődött iskolai és településszintű párbeszédet az oktatás minden szereplőjének részvételével, amelynek szakmai segítésére, szervezésére civil oldalról már történtek kezdeményezések;

Tudnia kell arról, hogy tekintélyes szakmai és érdekképviseleti szervezetek az évek folyamán számos helyzetértékelő és megoldási lehetőségeket bemutató dokumentumot hoztak létre (felsorolásuk az 1. mellékletben).

Végezetül szeretnénk felhívni a figyelmét néhány olyan intézkedésre, amelyek már az elvárt rendszerszintű változtatások előtt is javíthatnának az érintettek helyzetén (l. a 2. mellékletben).

Budapest, 2022. december 15.

A Civil Közoktatási Platform tagszervezetei nevében

Ercse Kriszta

szóvivő

(ckpinfo.hu)

Valódi Hírek