Nemet mondott Orbán ukázára a nagyvállalkozó, hiába förmedt rá a miniszterelnök

Nem lehet megfélemlíteni.

Interjút adott a 24.hu-t is kiadó Centrál Médiacsoport tulajdonosa, Varga Zoltán a Forbesnak, amelyben a Fideszhez közeli forrásokból érkező támadásokra reagált. Azt mondta, az ellene irányuló cikkek egy lejáratókampány részét képezik, és minden alapot nélkülöznek — azok célja csupán annyi, hogy őt megtörjék.

Az interjúban elmondta: hiába érte kormányzati nyomásgyakorlás, nem adja el a médiavállalkozást a hatalomközeli köröknek. Az interjúban a nagyvállalkozó világossá tette, nem lehet megfélemlíteni.

Aki nem állt be a sorba, aki protestál, azzal így fognak elbánni. És nem én vagyok az első, aki ellen ezt a karaktergyilkosságot bevetik. Láttam olyan tranzakciókat, amikor visszautasíthatatlan ajánlattal szereztek meg cégeket. De

nálam rossz helyen kopogtatnak

— közölte a Centrál Médiacsoport tulajdonosa.

Arról is beszélt, a kormányközeli körökből felvetették neki:

az egészsége és a párkapcsolata fontosabb a vállalkozásánál.

Ezt indirekt vételi ajánlatként értékelte a kormányzat részéről. Ennek ellenére nemet mondott rá, és azt is elmondta, miért.

Nagyon rossz üzenet lenne, ha ezek után én bármit másképp csinálnék.

Az azt jelentené, hogy mindenkit meg lehet törni ebben az országban.”

Megjegyezte: nem függ senkitől, így nem hátrál meg a támadás hatására. Kijelentette, hogy nincs semmi titkolnivalója, mert tisztességesen éli az életét.

Varga Zoltán az interjú végét azzal, hogy a nyomásgyakorlás éppen az ellenkezőjét élte el. „{V}égső soron ez az egész engem erősít. A gondolkodásmódomban semmi nem változott — mondta.

(Forbes nyomán)

Valódi Hírek