Itt van Nagy Márton bejelentése a törlesztési moratóriumról — Óriási bajba kerülhetnek a hitelesek

A kormányzat úgy véli, már nem kell fenntartani az intézkedést.

A kormány nem hosszabbítja meg a hiteltörlesztési moratórium év végével lejáró hatályát — jelentette be Nagy Márton gazdaságfejlesztési miniszter, aki a döntést azzal indokolta, hogy a moratóriumban lévők száma lecsökkent: az egyre nagyobb számban kilépő ügyfelek miatt augusztusra már csak a vállalati hitelek mindössze 1 százaléka, a lakossági hiteleknek pedig csak 3 százaléka vett részt a programban.

A kormányzat úgy látja, a 350 ezer családot és 60 ezer vállalkozást érintő kamatstop „megfelelő védelmet nyújt”.

Nagy hozzátette: jogszabályban garantálják, hogy a moratórium kivezetése ellenére az ügyfelek által fizetendő havi törlesztőrészlet januártól ne emelkedhessen a moratóriumban felhalmozódó kamatok és díjak miatt. A tartozás visszafizetése a futamidő meghosszabbításával lehetséges.

A hiteltörlesztési moratóriumot még 2020 márciusában, a koronavírus-járvány elején vezették be, majd többször meghosszabbították azt.

Tavaly novembertől már csak kiemelten sérülékeny társadalmi csoportok (nyugdíjasok, gyermeket váró és nevelő adósok, közfoglalkoztatottak, illetve azok, akiknek a járvány hatására csökkent a jövedelmük), valamint pénzügyi gondokkal küzdő vállalkozások igényelhették.

Közleményében a miniszter ismét kitért rá: „a kormány továbbra is mindent megtesz a családok és a vállalkozások megvédése érdekében, már 11 intézkedésből áll a szankciók elleni védelmi vonal”.

„Támogatjuk az energiaintenzív vállalkozásokat, Gyármentő Programot hirdettünk, rendkívül kedvezményes hiteleket biztosítunk a Széchenyi Kártya Programon keresztül, továbbá a kkv-kra is kiterjesztettük a kamatstopot. A családokat pedig a rezsicsökkentés, a kamatstop, az élelmiszerárstop és a diákhitelekre kiterjesztett kamatstop védi”

— vélekedett Nagy Márton.

(MTI)

Valódi Hírek