Ráfázhatnak Orbánék: Az Európai Bizottság bejelentette, mi lesz a Magyarországnak szánt EU-s pénzekkel

Nem engednek.

Továbbra sem változtatott álláspontján az Európai Bizottság, ugyanis a testület úgy ítélte meg, hogy Magyarországon komoly kockázatok veszélyeztetik az európai pénzek megfelelő felhasználását, ezért a testület

fenntartja a 7,5 milliárd euró felzárkóztatási támogatás befagyasztására tett indítványát.

A Népszava beszámolója szerint erről az EB péntek délután tájékoztatta levélben a tagállami kormányokat, amelyek döntési jogkörrel rendelkeznek az alapok visszatartásának ügyében.

Elsőként november végén vette górcső alá a brüsszeli végrehajtó testület az Orbán-kormány által november 19-ig vállalt intézkedéseit, amelyek a pénzek befagyasztásának elkerülését szolgálták (volna). Ekkor megállapították: a magyar kormány számos lépést tett a korrupció letörésére, de

az ígéreteit nem teljesítette maradéktalanul.

Ennek okán megismételte a tagállami pénzügyminisztereknek tett korábbi javaslatát a Magyarországnak 2021-2027 között járó EU-s források egyharmadának – mintegy 7,5 milliárd eurónak (3000 millárd forintnak) – a felfüggesztésére.

Néhány ország azonban úgy ítélte meg – köztük a német, a francia és az olasz-, hogy még haladékot kell adni Magyarországnak a fennmaradó vállalások teljesítésére, ezért azt kérték a biztosi testülettől, hogy frissítse fel az értékelését, minősítse azokat a jogszabályi és egyéb lépéseket, melyeket az Orbán-kormány időközben tett.

A lap megjegyezte, a pénteken kiosztott bizonyítvány azonban lehangoló:

a magyar kormánynak alig több mint egy vállalása ment át a tucatnyiból.

Most pedig az EU 27 tagországa fog dönteni az ügyben, miszerint jóváhagyják-e vagy módosítják a bizottsági javaslatot, esetleg pénzbüntetés nélkül lezárják az eljárást.

A döntéshozatalt tovább nehezíti, hogy Orbán Viktor és kormánya temérdek uniós dosszié lezárását akadályozza, amit Brüsszelben nyíltan zsarolásnak értékelnek.

(nepszava.hu)

Valódi Hírek