Ilyen nincs: Ifjúsági szállónak indult a felcsúti beruházás, nagyon nem az lett belőle

Valami nem stimmel.

A Felcsúti Utánpótlás Nevelésért Alapítvány, amelynek Mészáros Lőrinc a kuratóriumi elnöke, ifjúsági sportszállás építésére pályázott, majd nyert is pénzt. Felcsúton mégis egy felnőttbarátnak hirdetett, elegáns szálloda épült meg.

Az alapítvány tao- pénzeket kért a szálláshely építéséhez, amit a vállalkozások most már csak sportcélú fejlesztésekre adhatnak.

A Center pálya mellé építendő szálláshely célja az lett volna, hogy edzőtáborba és sportversenyekre érkező fiatalok a sportcsarnok közelében tudjanak megszállni.

A beruházásnak az összege is brutálisan elszállt, a másfél milliárdos költségvetés végül 11 milliárdra rúgott.

Végül idén egy kis csúszással el is készült az építmény, csakhogy nem ifjúsági szálló lett belőle. Nem is annak hirdeti magát.

Így a megépült szállodában gyerekmentesen lehet pihenni, éjszakánként 60 ezer forintért.

(via 444.hu)

Valódi Hírek