A politikus szerint nem kell egy újab problémás tagállam.
Megerősítették az Európai Unió tagországai kedden Tiranában elkötelezettségüket aziránt, hogy az uniót kibővítsék a Nyugat-Balkán térségének országaival – derül ki az EU-tagállamok és a nyugat-balkáni országok (Albánia, Bosznia-Hercegovina, Észak-Macedónia, Szerbia, Montenegró és Koszovó) állam- és kormányfői találkozója után kiadott zárónyilatkozatból.
Orbán Viktor külön hangsúlyozta, hogy „Szerbia és a Nyugat-Balkán lehet az olcsó energia kapuja, amely délről érkezik Közép-Európába és így nemcsak Magyarország, hanem egész Közép-Európa energetikai függetlenségét megoldhatja. Itt az ideje, ezt fogjuk most képviselni. Ne hezitáljunk tovább! Az Európai Unió vegye fel végre tagjainak sorába Szerbiát és a többi nyugat-balkáni országot is”. (MTI)
Természetesen örömmel tölt el, ha arról értesülök, hogy az érték – és érdekalapon létrejött kontinentális szövetség ismét bővülhet. A jövevényeket barátságosan kell fogadni, de a csatlakozásuk előtt azért nem árt bizonyítaniuk, hogy elfogadják, tiszteletben tartják és gyakorlatban is érvényesítik a befogadó nagycsalád (EU) alapeszméit és viselkedési kultúráját.
Hangsúlyozom: támogatni kell a nyitást, de potyautasokra, állandóan renitens és követelődző magatartást tanúsító szegény rokonokra nincs szükség ebben a hatalmas famíliában. A velünk közvetlenül határos Szerbia csatlakozása számunkra rendkívül fontos és kedvező is lehet, de mielőtt eufórikus állapotba kerülnénk, járjuk körül Szerbia nagypolitikai szerepvállalásait.
Kezdjük mindjárt egy aktuális kérdéssel, az orosz ukrán konfliktussal kapcsolatos hivatalos szerb állásponttal:
- Szerbia Ukrajna területi integritását teljes mértékben tiszteletben tartja.
- Szerbiát saját létfontosságú és állami érdekeinek védelme vezérli, ezért az ország nem tekinti saját elemi érdekének, hogy szankciókat vezessen be bárkivel szemben, ami vonatkozik Oroszországra is.
- Szerbia az ukrán és az orosz népre egyaránt testvérként tekint.
A szerbek hagyományos orosz-barátsága nem túl jó előjel az EU-hoz való közeledésben az ukrajnai háború idején. Szerbia ugyan megszavazta az orosz agressziót elítélő ENSZ-határozatokat, az Oroszországot sújtó nemzetközi gazdasági szankciókat azonban nem támogatta.
Az egyre inkább összezáró európai alakzat nem nézi jó szemmel déli szomszédunk „külön utasságát”, azaz, ha Szerbia nem változtat eddigi magatartásán, vélhetően továbbra is csak toporoghat az Unió kapuja előtt.
Magyarország (Orbán) persze lelkesen szorgalmazhatja Szerbia felvételét, hangosan és gyakran is hangsúlyozhatja déli szomszédunk EU-tagságának szükségességét, de ez nem fogja meghatni a döntéshozókat. Ebben az esetben semmit nem ér Orbán gyakran alkalmazott vétó-trükkje!
Emlékezzünk arra, hogy az orosz-ukrán háború kitörése utáni negyedik napon (2022. február 28-án), egy svéd diplomata (Carl Bildt) elítélte Szerbiának az Ukrajna elleni invázióval kapcsolatos álláspontját és közölte „Szerbia kizárta magát az Európai Unióhoz való csatlakozási folyamatból”.
És a nagy felindulásban arról se feledkezzünk meg, hogy Szerbia már 2009-ben bejelentette csatlakozási kérelmét Brüsszelnek, a csatlakozási tárgyalásokat 2014-ben kezdte meg, a Koszovóval való rendezetlen konfliktusa azonban mind a mai napig akadályozza a folyamat célba érését.
A szerb elnök és a magyar kormányfő baráti kapcsolatban van, ami szomszédos országok esetében kifejezetten kedvezőnek ítélhető. De rögtön árnyaljuk azzal a képet, hogy Orbán és Vučić ravasz és tapasztalt politikus, mindkettőjükről elmondható, hogy ügyesen keverik a zsugát.
Szerbiában a sajtószabadság szintén nem érvényesül maradéktalanul, vezetése tekintélyelvű, a rezsim – minden túlzás nélkül – illiberálisnak nevezhető, tehát az ország minősítése a mienkhez hasonló, annyi eltéréssel, hogy az ottani szisztéma prezidenciális, azaz a köztársasági elnök a meghatározó, és nem a kormányfő. Vučić és Orbán viszonyára nyugodtan kimondhatjuk: a zsák megtalálta foltját.
Írásom befejezésekor visszatérek a bevezetőben említett gondolathoz: örömmel és barátságosan kell fogadni az ajtónkon kopogtatókat.
De mielőtt beengednénk őket közös otthonunkba, győződjünk meg jóhiszemüségükről, ismerjük meg alaposan gazdasági és politikai gyakorlatukat és szándékaikat. Olyanokra nincs szükség, akik csak békétlenséget szítanak, a közösség több évtizedes elveit és értékeit semmibe veszik, és egyfolytában gyengítik a család összetartó erejét.
Ismétlem, ilyenekre nincs szükség, már csak azért sem, mert az Európai Unió 27 tagú famíliájában pillanatnyilag is van ilyen – szinte kezelhetetlen – családtag. Véletlenül éppen Szerbia szomszédságában.
Dr. Dávid Ferenc
