Meghökkentő döntés a csengeri örökösnő ügyében: Kósa Lajos nyakig benne van a trutyiban

A Debreceni Törvényszék első fokon a csengeri örökösnőnek adott igazat kedden.

Kósa Lajos megsértette a csengeri örökösnő néven elhíresült P. Mária jó hírnévhez való jogát, amikor azt állította a nőről: „csalásért el volt ítélve” – tudta meg a Blikk.

A bíróság nem jogerős ítéletben állapította ezt meg. A nagy összegű csalással vádolt nő keresetet nyújtott be, amelyben kérte, hogy a fideszes Kósa kérjen tőle bocsánatot és fizessen neki 2,5 millió sérelmidíjat.

„Miután a csengeri ügyben előkerültek különböző okiratok, Kósa úr a 2018-as választási kampányban azt állította védencemről – akivel éveken át jó kapcsolatot ápolt -, hogy csaló, csalásért el volt ítélve és más becsületsértő kijelentéseket is tett.

Okirattal igazoltuk, hogy Mária soha sem volt csalásért elítélve, ezért kértük a törvényszéktől, állapítsa meg, Kósa úr megsértette védencem jó hírnevéhez és becsületéhez fűződő jogait.

Fellebbezni fogunk, mert álláspontunk szerint ha egy közjogi méltóság ország-világ és a sajtó előtt tesz ilyen kijelentéseket, az okot ad arra, hogy sérelemdíjat fizessen, továbbá bocsánatot is kérjen”

– mondta a Blikknek a csengeri örökösnő ügyvédje, Helmeczy László.

A 2018-as választások előtt nem sokkal került nyilvánosságra a csengeri örökösnő és Kósa sztorija. Mint ismert, a nő azt állította 1300 milliárdot örökölt elhunyt édesapjától – aki Németországban él –, de az összeghez nem fér hozzá.

Kósa nagy örömmel segített volna a hatalmas vagyon megszerzésében, amiért cserébe a nő mintegy 800 millió forintnyi eurót ajándékozott volna a politikus édesanyjának.

A Fidesz politikusa később azt állította, hogy szélhámosság volt az egész. De kiderült, hogy többször is találkozott P.Máriával és még egy svájci bankba is elutaztak együtt.

Valódi Hírek