Botrány: Aljas és pofátlan módon hallgattatták el a diákokat a fideszes politikusok

Még a diákok szemébe sem mertek nézni.

Leszavazták az Országgyűlés Kulturális Bizottságának többségben lévő kormánypárti tagjai, hogy a bizottság keddi ülésén a Tanítanék Mozgalmat képviselő Törley Katalin középiskolai tanár, valamint az Egységes Diákfront és az ADOM Diákmozgalom képviselői, Gajzágó József és Schermann Fruzsina szót kaphassanak és beszélhessenek az oktatás problémáiról, valamint megoldási javaslataikról.

Őket az bizottsági ülésre Tóth Endre, momentumos parlamenti képviselő hívta meg, miután a politikus határozati javaslatként nyújtotta be azt a kilenc pontos követeléslistát, amely az elmúlt hetek tanár-diák-szülő megmozdulásai során jött létre a közoktatás problémáinak jobbítása érdekében.

Egyébként a lista első pontja éppen az, hogy

az Orbán-kormány folytasson érdemi párbeszédet az oktatási rendszer érintettjeit képviselő szervezetekkel.

Az ülés után Törley Katalin arról számolt be, hogy megdöbbentő volt számára a kormánypárti politikusok teljes közönye, holott a magyar állampolgárok választott képviselőiként az lenne a dolguk, hogy a magyar állampolgárok gondjaival foglalkozzanak és hallgassák meg őket.

A diákok képviselői is hangot adtak csalódottságuknak, Schermann Fruzsina elmondta: hiába szólítják meg a kormánypolitikusokat a tüntetéseken, meg se hallják.

„De most házhoz jöttünk, hogy kulturált formában, értelmesen, egy konstruktív diskurzusra nyitottan beszéljük meg a problémákat, de elzárkóztak,

és még szemkontaktust sem sikerült velük kialakítani, mert nem mernek ránk nézni”

— számolt be tapasztalatairól az ADOM Diákmozgalom képviselője.

A Kulturális Bizottság fideszes többsége végül a Tóth Endre által benyújtott határozati javaslatot is

leszavazta.

Kapcsolódó:

https://nyugatifeny.hu/2022/11/29/friss-dobrev-klaraek-az-europai-bizottsag-ele-viszik-a-magyar-oktatas-ugyet-video

Valódi Hírek