Durván rezeg a léc: Kiderült, mit akar lépni az Európai Bizottság — Pont nem azt, amire Orbán apellált

Kiszivárgott.

Az Európai Bizottság a mostani állás szerint azt fogja javasolni a tagállamoknak a jövő héten, hogy a Magyarországnak a következő hét évben járó kohéziós támogatások egy bizonyos részét fagyasszák be — értesült a Spiegel brüsszeli tudósítója.

A Bizottság ősz elején 3000 milliárd forint befagyasztását javasolta, erre a magyar kormány azonnal ígérgetni kezdett, majd 17 — a Bizottság által aggályosnak tartott — területen „intézkedett”: törvénymódosításokkal, és új korrupcióellenes intézményrendszerrel operáltak Orbánék, gondolva, hogy ez majd elég lesz a Bizottságnak.

A Spiegel forrása szerint azonban

ennyi nem lesz elég.

A Bizottság javaslata alapján december 6-án a tagállamok pénzügyminiszterei hozzák meg a végső döntést a mechanizmusról és a helyreállítási pénzekről is.

Jelenleg a helyreállítási alap pénzei is függőben vannak, ezeket Magyarország csak akkor tudja lehívni, ha a Bizottság és a Tanács még az idén elfogadja a magyar újjáépítési tervet, amit szintén jogállamisági problémák miatt tartanak függőben.

A Spiegel értesülése azért fontos, mert ha a mechanizmus alapján a kohéziós pénz megnyirbálásról dönt a Bizottság, akkor

elég valószerűtlen,

hogy a magyar újjáépítési tervet ezzel párhuzamosan átengedjék.

Az újjáépítési pénz legnagyobb részét csak akkor lehet lehívni, ha a magyar tervet még 2022-ben elfogadják, ezért amennyiben tényleg kivetnének büntetést, akkor azon felül még további 1500 milliárd forintot vesztene el automatikusan Magyarország a terv elakadása miatt.

(via 444)

 

Valódi Hírek