Orbánék fullba nyomják: Nem fog örülni Rogán legújabb húzásának az Európai Bizottság

Pont a legjobbkor.

Áthelyeztek két bírót egy évre a Miniszterelnöki Kabinetirodába — vette észre a Telex az Országos Bírósági Hivatal (OBH) határozatát.

Hajnalné Káder Editről, a Fővárosi Törvényszék bírájáról, és Tanács Péter Imréről, a Pesti Központi Kerületi Bíróság bírájáról van szó, akik 2022. október 15-től 2023. október 14-ig dolgoznak majd

a Rogán Antal vezette Kabinetirodában.

A Kabinetirodától a lap azt az információt kapta, hogy a bírák egy jogszabály előkészítésében fognak segíteni:

„a megkeresésben érintett bírák beosztásának a célja konkrétan az, hogy közreműködjenek a gazdaságfejlesztési miniszter feladat- és hatáskörébe tartozó fizetésképtelenségi jogszabály előkészítésében.”

A két bíró ez alatt az idő alatt nem végez ítélkezési tevékenységet

A Kabinetiroda szerint beosztásuk a jogszabályok alapján történt, és nem sérti a hatalmi ágak szétválasztásának elvét.

Az Amnesty International szerint azonban több aggályt is felvet az, hogy a kormány szolgálatában dolgozó, magas fizetéssel elismert bírókat később visszahelyezik az ítélkezési területre, ahol

pályázás nélkül is lehetnek tanácsvezető bírók.

Kapcsolódó cikkünk:

https://nyugatifeny.hu/2022/11/18/varga-judit-oriasi-hisztit-csapott-szerinte-ok-mindent-megtettek-hogy-megkapjuk-az-unios-penzeket

Valódi Hírek