Berágott a fóti iskola igazgatója a Hír Tv tanárgyalázó propagandistájára: Nyílt levelet írt Orbánnak

30 éve van a pályán, de ilyet még nem hallott.

Nyílt levelet írt az egyik fóti iskola igazgatója Orbán Viktornak, Maruzsa Zoltánnak, Pintér Sándornak és Hajnal Gabriellának címezve. Az igazgató azért akadt ki, mert Bencsik András az október 30-ai Sajtóklubban Pankotai Lili ügyével kapcsolatban azt mondta,

„egy olyan (…) söpredék lepte el a pedagógusi pályát, és megint csak tisztelet azon kivételeknek, akik lassan nem mernek megszólalni. Egy ilyen momentumos, nagypofájú, nihilista, semmiházi társaság lepte el az iskolákat. Beleértve az egyházi iskolákat is.” (…)

„ellepte a pedagógusi pályát, főleg a középiskolában, egy olyan sötét társaság, amelyik kizárólag csak rombolni akar.”

Az ominózus mondatokat Bencsik szájából alább tudod meghallgatni:

„Ez a harmincadik tanévem pedagógusként. Mondhatni jubileumi jutalomnak is beillett volna, ha Önök nem hagyják szó nélkül, hogy valaki, bárki söpredéknek, szörnyetegnek nevezzen”– fogalmaz az igazgató.

Majd így folytatja:

„Azóta vártam, hogy valaki Önök közül majd csak megszólal. Szót emel értem, aki semmivel nem szolgált rá a becsmérlésre, megalázásra. Ez a harmincadik tanévem pedagógusként. Mondhatni jubileumi jutalomnak is beillett volna, ha Önök nem hagyják szó nélkül, hogy valaki, bárki söpredéknek, szörnyetegnek nevezzen.

Senkinek nem lenne szabad megengedni ezt. Senkinek nem lenne szabad hagyni, hogy ezt megengedje magának. Még egy senkinek sem, nem egy magas rangú állami elismerés birtokosának. Pankotai Lilit meg lehet szólni, lehet ítélkezni felette. Stílusára neki egy mentsége még biztosan van, az életkora. Ez Bencsik András számára nem lehet mentség.”

Ezután Bencsik Andrást is megszólítja a tanár a levelében:

„Mielőtt ezeket a sorokat megírtam volna, biztonság kedvéért még egyszer végighallgattam a beszélgetést, majd fellapoztam a megfelelő kéziszótárakat,és ellenőriztem a söpredék, nagypofájú, nihilista, semmiházi, szörny szavak jelentését, hátha tévedek. Majd hosszan néztem magamba és önvizsgálatot tartottam.

Nem tévedtem, egyik sem vagyok. Kikérem magamnak, hogy az előbb említett kifejezésekkel illessen anélkül, hogy egyszer is találkoztunk volna, anélkül, hogy ismerne.”

Azt írja, Bencsik mondatai mélységesen megalázták, nemcsak pedagógusi, emberi mivoltában is:

„Felhívom a figyelmét, bár evvel nyilván tisztában van, hogy amennyiben állításának valódiságát tényekkel nem támasztja alá, vagy azokat nem vonja vissza, úgy közfeladatot ellátó személyek rágalmazását követi el”

– zárja a levelét a fóti iskolaigazgató.

Valódi Hírek