Most érkezett: Ursula Von der Leyen bejelentette, amit Orbán nagyon nem akart hallani

Az Európai Bizottság elnöke más véleményen van, mint Orbánék.

Oroszország jobban érdekelt a földgáz fegyverként való felhasználásában, még akkor is, ha ez azt jelenti, hogy inkább elégeti, mintsem eladja, hogy ezzel vágjon vissza az Ukrajna elleni inváziója miatt rá kirótt nyugat szankciókra — hangsúlyozta Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság elnöke kedden, a G20-csoport éves csúcstalálkozóján Indonéziában.

A szankciókra válaszolva Moszkva az idei évben már csökkentette az EU felé irányuló gázszállításait.

„Az orosz fellépés hiányt okoz a globális energiapiacokon, és az árak az egekbe szöknek”

— közölte a Bizottság elnöke.

Hozzátette: az EU ezért támogatja az olajárplafon bevezetését, mivel ez az alacsony és közepes jövedelmű országok számára is előnyös lenne.

Ursula Von der Leyen ugyanakkor hangsúlyozta: a helyzetet legjobban a tiszta energiaforrásokra való átállás felgyorsítása oldhatná meg, ugyanis ez nemcsak az energiaválságra, de a klímaválságra is válasz lenne.

„Európa a következő öt évben legalább 4 milliárd eurót (1621 milliárd forintot) fektetne a megújuló energiákba, például a hidrogénbe, ami a nagyléptékű magánberuházásokat is ösztönzi”

— jelentette ki Ursula Von der Leyen.

Charles Michel, az EU-tagországok állam- és kormányfői tanácsának elnöke, szintén azzal vádolta Oroszországot, hogy

fegyverként használja az energiát, aminek negatív gazdasági hatásai nemcsak Európában, hanem világszerte érezhetőek.

A G20 a világ 19 legfejlettebb gazdaságú és vezető feltörekvő országát, valamint az Európai Uniót tömörítő húszas csoport, amely rendszeresen találkozik, hogy megtárgyalják a legfontosabb globális kérdéseket. Az idei csúcstalálkozón Oroszországot Szergej Lavrov külügyminiszter képviseli.

(MTI / portfolio.hu)

Valódi Hírek