Rogán Antal durván túlköltekezett: Hatalmas összegeket szórtak el a kormányzati kommunikációra

Sokba került a lakosság „tájékoztatása”.

Összesen 107 milliárd forint kiadása volt 2021-ben a Rogán Antal vezette Miniszterelnöki Kabinetirodának, ez több, mint kétszerese a költségvetésbe a tárcához eredetileg betervezett 51 milliárd forintnak, derül ki a 2021-es büdzsé tényleges teljesülését bemutató zárszámadásból.

Rogánék a költségvetési törvényben rögzítetthez képest 20 milliárd forinttal többet, közel 54 milliárd forintot költöttek kormányzati tájékoztatásra és a néppel folytatott konzultálásra.

A kabinetiroda átcspoportosítások miatt volt képes arra, hogy ennyire túlköltekezzen, kaptak pénzt a a gazdaság-újraindítási alapból és a rendkívüli kormányzati intézkedések névre keresztelt tartalékból is.

Rogánék azzal indokolták a hatalmas kerettúllépést, hogy feladatuknak tekintik, hogy folyamatosan tájékoztassa a magyar állampolgárokat az őket érintő kormányzati döntésekről.

A kormány tájékoztatásnak tekinti a plakátkampányokat, amik csak a a Fidesz véleményét írják le, leginkább politikai üzeneteket taralmaznak. Ugyanez mondható el a nemzeti konzultációkról is, amiben irányított kérdésekkel „kérte ki” a lakosság véleményét a kormány, jogi következménye azonban nincsen, a válaszok feldolgozása is ellenőrizetlenül történt.

(via hvg.hu)

Valódi Hírek