DK: Orbánék miatt Magyarországon a legdrágább az áram egész Európában!

Az energia- és rezsiügyi árnyékminiszter szerint nem a szankciók, hanem a hétszeres rezsiemelés áll a válság hátterében.

„Egy tegnapi kimutatás szerint Magyarországon a legdrágább az áram az egész Európai Unióban.”

— kezdte Varju László, az Árnyékkormány rezsiügyi minisztere a videóját.

Rögtön hozott is pár példát a hétfőn megjelent adatokból: a cseheknél 113 euróba, Németországban pedig 71 euróba kerül egy megawatt áram. Magyarországon ugyanez a szám

229 euró,

a német ár háromszorosa.

„Az adatokból világosan látszik, hogy sem a háború, sem a szankciók nem okoztak jelentős energiaválságot Európában, Magyarország azonban kilóg a sorból, méghozzá az Orbán-kormány brutális, hétszeres rezsiemelése miatt.”

— mondta.

Kiemelte: az Árnyékkormány szerint ez újabb bizonyítéka annak, hogy Orbánék okozták a súlyos válságot Magyarországon.

A Fidesz 12 éven át folytatott energiapolitikája és a hétszeres rezsiemelés az oka a problémáknak, ezért a rezsiemelést vissza kell vonni — jelentette ki Varju László.

„A lesajnált Nyugaton nem is értik, hogy miről beszél a magyar miniszterelnök, amikor a háborút és a szankciókat tartja a megélhetési válság okának, mivel ott nincs megélhetési válság, csak Magyarországon.”

Videó:

Valódi Hírek