Botrány: A Fidesz kétszer is leszavazta, hogy napirendre vegyék a svéd és a finn NATO-csatlakozást

Eleget tettek Kövér László parancsának.

A kormány hiába nyújtotta be már július közepén azt a javaslatot, ami jóváhagyná Svédország és Finnország NATO-csatlakozását, Kövér László azonban azóta sem volt hajlandó napirendre venni a kérdést — írta a 444.hu.

Finnország és Svédország májusban kérte felvételét az orosz fenyegetettség miatt, és mára már csak Magyarország és Törökország nem engedélyezte a két kérelmet. Egy hete már Sanna Marin finn miniszterelnök is jelezte aggályait az ügyben, szóvá tette a késlekedést, nemrég pedig a finn elnök is rátelefonált Orbán Viktorra.

A Fidesz mindezt annyival intézte el, hogy azt válaszolták: „zajlik a társadalmi vita”.

Kedden a DK és az MSZP hiába kezdeményezte, hogy egészítsék ki a napirendet a kérdéssel,

a kormánypárti többség mindkétszer megszavazta, hogy tartsák fenn Kövér László házelnök döntését.

Németh Szilárd, a Fidesz alelnöke és gasztrobloggere, így értékelte mindezt:

„Igennel erősítettük meg Kövér László házelnök úr döntését a gyurcsányisták provokációjáról”.

A kormány korábban azt ígérte: még az őszi ülésszakban, azaz december 7-ig megszavazzák a két ország kérelmét, azonban az üléstervben ennek egyelőre nincs nyoma.

(444.hu)

Kapcsolódó:

Sanna Marin felszólította Orbánt: Ne akadályozza a svéd és finn NATO-kérelmeket!

.

Valódi Hírek