Döntöttek: óriási rezsitámogatást nyújt a kormány — Németországban

Rövidesen bejelentik.

A német szövetségi kormány napokon belül nagyszabású gázártámogatási rendszert vezet be a nagyvállalatok számára, amelynek célja a munkahelyek megőrzése.

A munkavállalók és a munkaadói érdekképviseleti szakértőiből, illetve független kutatókból álló testület a fölgázpiac nagyfogyasztói közé tartozó vállalatok 2023 januárjától 2024 áprilisáig

kilowattóránként 7 eurocentes, azaz 28 forintos támogatást ad 25 ezer iparvállalatnak

a 2021-es fogyasztásuk 70%-áig. Csak az ezen felüli fogyasztásért kell majd a cégeknek piaci árat fizetniük. A támogatásért cserébe a vállalatoknak meg kell tartaniuk a telephelyeiket, továbbá dolgozóik legalább 90%-át.

A háztartásuk, valamint a kis- és közepes méretű vállalkozások részére kidolgozott gázárfék kétlépcsős rendszerből fog állni: elsőként az állam a decemberben fizetendő átalányt vállalja át; a második szakaszban, 2023 áprilisától a következő év áprilisáig adókkal együtt

12 centbe, azaz 48 forintba kerülhet a földgáz

az utóbbi években kalkulált átlagfogyasztás 80%-áig,

piaci árat csak az azon felül kell majd fizetni.

A kidolgozott rendszer a szekértők szerint hatékonyan védi majd a lakossági és a vállalati fogyasztókat a megdrágult áraktól. Mindemellett arra is számítanak, hogy az intézkedés spórolásra sarkallja majd a felhasználókat, és 20-30%-kal csökkenhet a gázfogyasztás.

(hang.hu nyomán)

Valódi Hírek