Nincs vége: kiadták az ukázt a kollégistáknak, hétvégén nem tehetik be a lábukat a diákszállóba

Elindult a megszorítási hullám.

Nemrég beszámoltunk róla, hogy egy nyíregyházi kollégiumot bezárt az intézmény fenntartója spórolásra hivatkozva, így annak 200 lakóját máshová kell irányítani november 6-ától. Érdekesség, hogy míg a focistákat egy helyre küldik, a többieket szétosztják más intézmények között.

A Budapesti Egyesített Középiskolai Kollégium Mogyoródi úti diákszállója is drasztikus lépésről döntött: a továbbiakban pénteken délután 4 órától vasárnap délutánig zárva tartanak, azaz a tanulóknak el kell hagyniuk az épületet.

Az intézményt korábban sokan azért választották szállásul, mert hétvégén sem kellett hazatérnie a diákoknak. A továbbiakban akik Budapesten szeretnének maradni, két másik kollégiumba mehetnek.

A tanulók arról értesültek,

az intézkedésre a rezsiköltségek emelkedése miatt volt szükség.

Az illetékes tankerületi központ azt írta, hétvégenként 200 tanuló maradt az épületben. Indoklásukban arra hivatkoztak, hogy a hétvégi elhelyezést kérő tanulók száma folyamatosan csökkent. Hozzátették: a korábbi években is volt olyan, hogy máshová kellett költöztetnie a diákokat hétvégére, szerintük azonban ez nem okozott gondot.

(rtl.hu nyomán)

Valódi Hírek