FRISS: Nekimentek Parragh Lászlónak a szakszervezetek botrányos kijelentései miatt

A kormány Parragh kijelentéseivel teszteli a lakosság tűrőképességét.

A Munkástanácsok által a minimálbér aktuális kérdéseiről szervezett konferencián Parragh László, a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara elnöke azt mondta: „a magyar versenyképesség egyik alapja ma még mindig az olcsó munkaerő”.

A Magyar Szakszervezeti Szövetség (MASZSZ) szerint ez azt üzeni, hogy a cél a munkabérek minél alacsonyabban tartása. Ezt pedig elfogadhatatlannak tartják, és elvárják a kormánytól, hogy nyilvánosan határolódjon el Parragh kijelentésétől. Ezen kívül az iparkamara elnöke arról is beszélt:

2030-ig nem támogatja az európai minimálbér bevezetését.

A Magyar Szakszervezeti Szövetség elnöke úgy látja:

„a kijelentés időzítése nem lehet véletlen, hiszen ígéretek szerint hamarosan érdemben is megkezdődnek a jövő évi minimálbéremelési tárgyalások, ám ezek szerint elképzelhető, hogy a kormány végtelenül szerény emelésre készül”.

Zlati Róbert hozzátette: azért nem ez volt az első eset, hogy a kormány Parragh kijelentéseivel teszteli a lakosság és a szakszervezetek tűrőképességét. Azonban szerinte ha ez most is így van, akkor

Parragh ezzel elment a falig.

Zlati Róbert szerint, a kormány az iparkamara elnökén keresztül azt üzeni, hogy nemcsak a szociális ellátórendszerből vonul ki, hanem a munkavállalókat is magára hagyja.

„Az infláció már így is végtelenül nehéz helyzetbe hozta az embereket,

családok százezreit sodorta megélhetési krízisbe,

így az, aki egyáltalán tudna többet dolgozni, legfeljebb a korábbi életszínvonalát megközelítő szint megtartására valót tudná megkeresni”

— hívta fel a figyelmet a Magyar Szakszervezeti Szövetség elnöke.

(atv.hu)

Kapcsolódó:

Most érkezett: Parragh László elárulta, hogy mi Magyarország “versenyképességének” az alapja

.

Valódi Hírek