Hivatalos: Újrakezdik a Mészáros Lőrinc gyerekeinek cége ellen indított kormányhivatali eljárást

Eljárás indult.

Mészáros Lőrinc gyerekeinek cége, a Fejér-B.Á.L. Zrt., 6 milliárd forint értékben épített utat engedély nélkül, hulladéknak minősülő anyagok felhasználásával — írta az Átlátszó.

Új eljárásra kötelezte a Budapest Környéki Törvényszék a Pest Megyei Kormányhivatalt az Érd és Sóskút közötti útszakaszon leterített meszes föld miatt indult közigazgatási eljárásban, így nem született bírósági söntés a „fehér út” elnevezéssel illetett ügyben, szerdán. Mindezek mellett, a rendőrség nyomozást folytat hulladékgazdálkodás megsértése miatt. Az ügy egyik központi szereplője pedig a Mészáros-gyerekek építőipari cége.

A lap 2021 elején számolt be arról, hogy nyomozást folytat a rendőrség az Érd és Sóskút között – részben természetvédelmi területen – formális engedély nélkül megépített út ügyében. A feljelentést tevő érdi alpolgármester, Tetlák Örs szerint az úgynevezett „fehér utat”

illegálisan építették meg a köznevelési centrum építésekor kitermelt köves földből.

Az LMP politikusa a rendőrségnek azt írta:

„ahelyett, hogy a jogszabályoknak megfelelően lerakóhelyre szállították volna a mintegy 13 500 köbméter kitermelt földet, abból utat építettek. A feljelentés szerint mindezt a földtulajdonosok tudta nélkül, ám az akkori érdi fideszes és független sóskúti polgármester támogatásával tették meg”.

A Budaörsi Rendőrkapitányságon ezután

eljárás indult „hulladékgazdálkodás rendje megsértésének” bűntette miatt ismeretlen tettes ellen,

a Pest Megyei Kormányhivatal Érdi Járási Hivatala pedig megállapította a kivitelező Fejér-B.Á.L. Zrt. és a Kontimer Kft. felelősségét „építési engedély nélkül végzett útépítési tevékenység” és „engedély nélkül végzett út forgalomba helyezési tevékenység” jogsértésekben.

A Fejér-B.Á.L. Zrt. Mészáros Lőrinc felcsúti nagyvállalkozó gyerekeinek cége, a munkát pedig 6 milliárd forintért vállalták.

2022. október 26-án úgy látszott, hogy végül ítéletet hirdetnek az ügyben, de nem ez történt. Az Átlátszóhoz értesülései szerint a Budapest Környéki Törvényszék szerdán egyik félnek sem adott igazat, hanem új eljárás kötelezte a Pest Megyei Kormányhivatalt.

Az információk szerint, a bíróság azzal indokolta határozatát, hogy a hatóság nem vont be az eljárásba minden érintettet, így azokat a telektulajdonosokat sem, akiknek ingatlanán lerakták a közeli építkezés során kitermelt meszes talajt.

Mindennek értelmében, a procedúra kezdődhet elölről, és így egyelőre az ügyet sem zárták még le. A Fejér-B.Á.L. Zrt. és a Kontimer Kft. egyébként mindvégig állította, hogy jóhiszeműen jártak el — tette hozzá az Átlátszó.

(atlatszo.hu)

Kapcsolódó:

Botrány: Mészáros Lőrinc balatoni luxushotelét saját gyerekei újíthatták fel közpénzből

.

Valódi Hírek