Veszprém is áldozatául esett az orbáni rezsiemelésnek: Iskolákat vonnak össze a télre

Így védik a gyerekeket.

Összevonnak két veszprémi iskolát november 2-től a fűtési szezon végéig – írja a Veol.hu.

A Veszprémi SZC Bethlen István Közgazdasági és Közigazgatási Technikum Csap utcai épületét ideiglenesen bezárják, az iskola feladatellátási helye átmenetileg átkerül a Veszprémi SZC Jendrassik-Venesz Technikumba.

A lap értesüléseit egyelőre se a veszprémi Szakképzési Centrum, se az érintett intézmények vezetői nem erősítették meg, a lap birtokába jutott, szülőknek küldött tájékoztató levél alapján úgy tűnik, november elejétől valóban sor kerül a két iskola összevonására.

A szülők a Kréta rendszeren kaptak értesítést az összevonásról, a szövegben a brüsszeli szankciókra hivatkoztak.

A kormány rendelete alapján 25 százalékos megtakarítást kell elérni a földgázfelhasználás tekintetében, a levél szerint ez csak akkor lehetséges, ha épületegységeket zárnak be.

A tankerület próbálja elkerülni, hogy délutáni oktatást kelljen bevezetni.

Valódi Hírek