Botrány: Honvédségi repülőgép ment vidékre, hogy a miniszternek ne kelljen pár órát autóznia

Kényelem és luxus.

Szalay-Bobrovniczky Kristóf honvédelmi miniszter október 23-án, vasárnap Orbán Viktor zalaegerszegi beszéde után utazott Ankarába, hivatalos tárgyalásokra, természetesen egy Airbus A 319-es honvédelmi géppel.

Míg a honvédelmi miniszter Orbán Viktort hallgatta, a gép indulásra készült Kecskeméten, hogy a Zalaegerszeg közelében lévő Sármellékre repüljön, ahol felvette a Szalay-Bobrovniczkyt, majd innen repülte Ankarába, derítette ki a Népszava.

Sármellék mintegy 40 kilométerre fekszik Zalaegerszegtől, ez nagyjából 35 perces autózást jelent. Kecskemét és Zalaegerzseg között 311 kilométer van, ami több mint 3 óra autókázást jelent.

Úgy tűnik a miniszter nem akart 3 órát az autóban ülni Kecskemétig, ezért mehetett a honvédelmi gép Sármellékre, hatalmas többletkiadást okozva ezzel.

Egy Airbus A319-es üzemben tartási költsége az Aircraft Cost Calculator portál számításai szerint óránként 8800-9200 dollár között mozog.

Ez átszámítva 3,6-3,9 millió forint.

Ekkora többletkiadást jelentett a magyar adófizetőknek, hogy Szalay-Bobrovniczky Kristóf nem akart 3 órát autózni.

A honvédség gépe vasárnap este újra Kecskeméten landolt, ami azt jelenti, hogy a honvédelmi minisztérium delegációjáért újra ki kell, hogy repüljön, vagy jegyet kell nekik venni egy repülőjáratra.

A honvédelmi miniszter Ankarában a török védelmi miniszterrel, Hulusi Akarral is találkozni fog.

Valódi Hírek