DK: A Fidesz azért akadályozza a NATO bővítését, mert az Putyinnak nem érdeke! (+videó)

Orbánék úgy táncolnak, ahogy Putyin fütyül.

Orbán Viktor és kormányának egészségtelenül szoros kapcsolata Moszkvával és Vlagyimir Putyinnal, veszélyt jelent a magyar nemzetbiztonságra és szuverenitásra, és aláásta Magyarország hitelességét a NATO-ban — jelentette ki Vadai Ágnes, a DK országgyűlési képviselője, honvédelmi árnyékminisztere a Parlamentben, hétfőn.

„Önök visszafordulhattak volna keletről nyugat felé, de nem tették. Szándékosan és előre megfontoltan, a nemzet érdekeivel ellentétes módon, folyamatosan akadályozzák Finnország és Svédország NATO-csatlakozásának ratifikálását az Országgyűlésben”

— hívta fel a figyelmet Vadai Ágnes, aki hozzátette, mára Magyarország maradt az egyetlen uniós tagállam, ami ezt nem tette meg,

„holott korábban önök is támogatták a bővítést a madridi NATO-csúcson”.

A politikus az esetet történelmi bűnnek nevezte, majd elmondta, hogy a Honvédelmi Minisztérium egyik vezetője világosan beszélt egy rádióinterjúban, amelyben a késlekedés okairól kérdezték. Ekkor kifejtette, hogy a két északi ország csatlakozásával a NATO, Törökországtól Finnországig húzódik majd, ezt pedig – idézte szó szerint Vadai Ágnes – „katonailag nem lehet ellensúlyozni Oroszország részéről”.

„Egy NATO ország honvédelmi vezetése, vajon miért aggódik azon, hogy Oroszország nem képes ellensúlyozni a NATO-t?”

— kérdezte Vadai Ágnes, majd jelezte, igen, ha még erősebb lesz a NATO, annak valóban nagyobb lesz a katonai elrettentő ereje Oroszországgal szemben, és még kisebb lesz az esély arra, hogy Vlagyimir Putyin egyszer NATO-tagállamot támadjon meg.

„A miniszterelnök orosz főnöke ugyanis február 24-én úgy döntött, hogy megszegve minden nemzetközi jogi normát, háborút indít egy szuverén országgal szemben”

— emlékeztetett Vadai Ágnes, hangsúlyozva, hogy az orosz politikai és katonai vezetés a felelős ukrán óvodák, iskolák, színházak, és kórházak lebombázásáért.

„Ők a felelősek azért, hogy az agresszió elkövetői, megkínzott ukrán civilek holttesteit rejtő tömegsírokat hagytak maguk után”

— mondta a politikus, hozzátéve, ezért majd nemzetközi bíróságon kell felelniük tetteikért. Közölte: semmilyen büntetés nem lesz elég azokért a rémtettekért, amelyeket ezek elkövettek. „Ezek nem katonák, ezek nem emberek” — tette hozzá.

Vadai elmondta, minél több nemzet tagja ennek a szövetségnek, „annál erősebbek vagyunk”. Hangsúlyozta, Finnország és Svédország nem csak az EU-ban szövetségese hazánknak.

„Magyarország NATO-tag és EU-tag! Ennek megkérdőjelezése, veszélyeztetése, szövetségesi hűségünk és hitelességünk aláásása, pedig történelmi bűn,

a magyar nemzeti érdekek elárulása”

— jelentette ki Vadai Ágnes, majd hozzátette, hazafias kötelességének tekinti, hogy újra felhívja rá a figyelmet, hogy vegyék napirendre Finnország és Svédország NATO-csatlakozásának ratifikálását.

Videó:

.

Valódi Hírek