Győr fideszes polgármestere úgy kapott jubileumi jutalmat, hogy még nem is járt volna neki

A pofátlanság csúcsa.

A Demokratikus Koalíció információi szerint a győri önkormányzat Közrendvédelmi és Közigazgatási Bizottsága elé került egy javaslat, amely szerint Dézsi Csaba András polgármester jubileumi jutalmat igényelt 5,2 millió forint összegben

írta a párt.

Hozzátették: úgy kapta meg ezt a gigantikus összeget, hogy valójában

nincs meg a 35 éves közszolgálati ideje,

ami feltétele a bónusz igénylésének.

„A Demokratikus Koalíció szerint több mint arcátlanság, hogy a győri polgármester ötmillió forintos jutalmat osztogatna saját magának, miközben az egész ország, köztük a város lakói is azon gondolkoznak, hogy bevásárolnak, vagy fűtenek.”

– írták.

Az tovább súlyosbítja a jutalom kifizetését szerintük, hogy éppen Dézsi Csaba András volt az, aki szerint nem tragédia fűtetlen szobában aludni, és a bezárt győri uszoda helyett a hideg Dunába küldené úszni a gyerekeket.

„Dézsi Csaba András pedig nem méltó a polgármesteri tisztségre, ha szemrebbenés nélkül venne fel milliós jutalmat, miközben az orbáni infláció, rezsiemelések és megszorítások közepette a családok és az ország önkormányzatai is sorra csődközeli állapotba kerülnek.”

Valódi Hírek