FRISS: Varga Mihály úgy tudja, a magyar válságkezelés világszinten is mintát jelent

Azt mondta, az IMF is odafigyel rá.

Magyarország a 2010 után mutatott teljesítményével ma már egyfajta mintát is jelent a sikeres válságkezelésre, ezért odafigyelnek ránk — jelentette ki Varga Mihály pénzügyminiszter pénteken Washingtonban a Világbank és a Nemzetközi Valutaalap (IMF) éves közgyűlésének plenáris tanácskozása után.

A miniszter nyilatkozatában elmondta, hogy Magyarország ma már a segítő, a donorországok közé tartozik, így tárgyalt a Világbank alelnökével is, akivel arról állapodott meg, hogy keresik azokat a lehetőségeket, amelyek révén magyar vállalatok bekapcsolódhatnak világbanki finanszírozásból megvalósuló ukrajnai programokba.

Varga többek közt hangsúlyozta, hogy a magas energiaárak jelentősen megnövelik az infláció mértékét ebben a régióban, ami már olyan tehernövekedést jelent a középosztály, illetve az alsó-középosztály számára, amit állami segítség nélkül nagyon nehéz kiküszöbölni.

„Ezért is volt helyes a magyar kormány lépése, amellyel megőrizte a rezsivédelmi intézkedéseket, és az átlagfogyasztás mértékéig továbbra is támogatott áron lehet hozzájutni az energiahordozókhoz”

— magyarázta Varga, hozzátéve, hogy tárgyalásain szóba került a magyar rezsivédelmi intézkedés, mint egyfajta „jó gyakorlat”.

Varga Mihály azt is elmondta, hogy míg Magyarország korábban rá volt szorulva a Nemzetközi Valutaalap pénzére, most azt érzékelte, hogy a szervezet akár a magyar megoldásokra is nyitott, és „érdeklődéssel fordulnak felénk”.

„Az a magyar megoldás, amely 2010 után elindult, azaz, hogy a gazdasági visszaesésre nem feltétlenül megszorító lépésekkel, hanem a gazdaság ösztönzésével kell reagálni, egy olyan elem, amely azóta az IMF csomagjában is szerepel, és amiről most több ország gazdasági válságkezelése kapcsán is egyeztetnek”

— fejtette ki.

Hozzátette: Magyarország már nem tartozik és nem kíván azon országok közé tartozni, amelyek rá vannak szorulva a valutalap forrásaira, ebben a viszonyrendszerben Magyarország azokat a megoldásokat kívánja megismertetni az IMF-el, amelyek a 2010-es években segítettek abban, hogy Magyarország egy „IMF-megsegítette” országból egy olyan országgá tudott válni, amely már a koronavírus-világjárvány előtt

a legmagasabb növekedést produkálta az Európai Unióban.

(MTI)

Valódi Hírek