Megáll az ész: Orbán tudta, hogy Putyin készül valamire, de gyáván hallgatott a nyilvánosság előtt

Erről nem szólt a kormányfő.

„Láttam, hogy baj van”

— jelentette ki Orbán Viktor az orosz elnökkel, Vlagyimir Putyinnal kapcsolatban, miután február elején az utolsó európai vezetők egyikeként még a háború kitörése előtt látogatást tett nála. Orbán állítása szerint erről szólt is a NATO-nak, Magyarországon azonban erről sem a hivatalos közleményekből, sem Orbán későbbi nyilatkozataiból nem értesülhetett a nyilvánosság.

Orbán kedden beszélt az ominózus beszélgetés néhány részletéről Berlinben a Cicero című közéleti folyóirat és a Berliner Zeitung rendezvényén. A magyar miniszterelnök az eseményen úgy fogalmazott, a február 1-jei moszkvai látogatásán már látta Putyinon, hogy elszánt.

Felidézte: Putyin a találkozón olyanokról beszélt, hogy nagyon erős az ukrán hadsereg, amerikaiak és britek által kiképzett vezérkarral, de Oroszország mindent meg fog tenni, hogy Ukrajna soha ne csatlakozhasson a NATO-hoz.

„Láttam rajta, hogy elszánt. Nem mondta, hogy háború lesz. Nem mondta, hogy támadni fog, de láttam, hogy baj van”

— mondta a magyar miniszterelnök.

A Telex emlékeztetett rá, hogy Orbán arról beszélt az orosz elnöknek, hogy látogatására „békemisszióként” tekint. Az amerikai hírszerzés pedig már a találkozó idején is birtokában volt olyan információknak, hogy az oroszok támadásra készülnek, és voltak erre utaló jelek is: az ukrán határon már február elején több mint százezer katona sorakozott fel.

Orbán Berlinben így emlékezett a történtekre:

„El is mentem a NATO-központba, Brüsszelbe, és jelentettem a NATO-főtitkárnak, hogy baj van”.

A háború kitörésére aztán így emlékezett vissza:

„az történt, amire számítottunk.”

Annak semmi nyomát nem találták, hogy közvetlenül a moszkvai találkozó után Orbán Brüsszelbe ment volna, és találkozott volna a NATO-főtitkárral. Orbán hivatalosan csak február 17-én utazott Brüsszelbe.

A lap utánanézett, hogy február elején Magyarországon mennyire volt egyáltalán központi téma a miniszterelnök vagy a kormány részéről egy esetleges háború kitörése. Részletesen, néhány napra lebontva a kommunikációt, az látszik, hogy bár a miniszterelnök érzékelte Putyinon, hogy háború lesz,

Magyarországon erről szinte egyáltalán nem beszélt.

(telex.hu)

Valódi Hírek