FRISS: Sztrájkot jelentettek be a Volánbusz dolgozói — Több százan tüntettek Budapesten (+videó)

Alapbéremelést követelnek.

Több száz dolgozó vonult hétfőn a Volánbusz budapesti székháza elé a Szolidaritás Autóbusz-közlekedési Szakszervezet (SZAkSZ) felhívására — írta a Mérce.

Dobi István, a szakszervezet elnöke elmondta, húsz éve várnak arra, hogy annyit keressenek, mint az uniós kollégáik. A vállalat idén 10, jövőre 5 százalékos béremelési javaslatot tett, de ezt nem írták alá, mert

azt szeretnék, hogy idén és jövőre is 20-20 százalékkal emeljék a fizetéseket.

Az érdekképviselet elnöke a mostani 1650 forintos órabért megalázóan alacsonynak nevezete.

„Nézzétek meg, a kukások is kiálltak magukért, és eredményt értek el”

— mondta, hozzátéve, több mint egy hónapja nem tárgyal velük a Volánbusz vezetése, még a követeléseiket sem vették át.

Az elnök szerint előfordul, hogy 15–16 órát kell vezetnie egy kollégának, amiből 10–12 órát számolnak el azóta, hogy bevezették a rendelkezésreállási időt.

Elmondása szerint kártérítési eljárások is terhelik a munkavállalókat: kétmilliós kár felett 10 százalékot a dolgozóra terhelnek, miközben egy 80 milliós eszközt vezetnek, és egy kisebb kár is elérheti ezt az összeget.

„Úgy kell beülni mindennap a buszba, hogy nehogy valami baj legyen, mert velem fizettetik ki”

— fogalmazott.

Határidőnek a hétfői napot jelölték ki, amíg leülhet velük a cégvezetés, különben bejelentik a sztrájk előkészítését. Amennyiben sztrájkra kerül a sor, az elégséges szolgáltatásnak eleget tesznek, de nem tankolják meg a buszokat, nem takarítják ki a belső terüket, és annak a jogi lehetőségét is megvizsgálják, hogy megtagadják a jegykiadást.

A demonstráción szolidaritását fejezte ki a Postások Független Érdekvédelmi Szövetségének vezetője és a Munkástanácsok elnöke is. A dolgozók a MÁV székházához is elvonultak, ahol petíciójukat adták át.

Videó:

(Szolidaritás Autóbusz-közlekedési Szakszervezet/Facebook)

(Címlapkép: merce.hu)

Valódi Hírek