Nincs ehhez hozzászokva a miniszterelnök.
A prágai EU-csúcson több tucatnyian tüntettek erős uniót követelő és a vétókat ellenző jelszavakkal. Nem hagyták szó nélkül a magyar miniszterelnök érkezését.
Néhány tucat tüntető várta ukrán zászlókkal és táblákkal a prágai informális uniós csúcsra érkező állam- és kormányfőket pénteken. A tüntetők
„Nem a vétókra”
feliratú táblákkal és „Erős uniót!” rigmusokkal fogadták a cseh fővárosban a csúcstalálkozó résztvevőit.
A fenti videón második részében jól látszik, hogy az EU két legnagyobb gazdaságának vezetője, Emmanuel Macron francia elnök és Olaf Scholz német kancellár Mark Rutte holland miniszterelnök társaságában gyalogosan érkezik. A tüntetők szinte tudomást sem vesznek róluk.
Orbán Viktor az utolsók között, egyedül érkezett, őt már nem fogadták ilyen barátságosan. Ahogy kiszállt kisbuszából, a tüntetők füttykoncertjére kellett bevonulnia a találkozó helyszínére. Ahogy a fenti videó első felében látható, Orbán a sajtó képviselői előtt a hátulról érkező
füttykoncert és fújolás
közepette sétál végig.
Szinte az összes vezető nyilatkozott a jelenlévő újságíróknak, Orbán Viktor azonban ahogy csütörtökön, úgy a találkozó pénteki napján sem állt szóba a nemzetközi sajtóval.
Csütörtök este Facebook-videóban beszélt arról, hogy az energiaárak szinte megfizethetetlenek, amit szerinte a magyar kormány által is megszavazott uniós szankciók okoznak. Megjegyezte azt is, hogy Oroszország egyáltalán nem esett térdre, az európai gazdaságok viszont elvéreznek, ezért a szankciós politikán változtatni kell.
A videót, ahogy kifütyülik Orbánt, itt tudod megnézni:
(via RTL.hu)