Elképesztő spórolás megy egy zuglói technikumban: Gyakorlatilag működésképtelenné válik az iskola

Nincs sok értelme így a tanításnak.

A zuglói Wesselényi Miklós Műszaki Technikum egyik osztályának osztályfőnöke levélben értesítette a tanulókat és azok szüleit, hogy miután legalább 25 százalékkal kell csökkenteni az energiafogyasztást – aminek betartását rendszeresen ellenőriznek majd –, a továbbiakban nem nagyon lehet olyan dolgokat használni az iskolában, ami árammal működik.

  • Nem lehet „feleslegesen” használni a lámpákat,
  • „szigorúan tilos” az iskolában tölteni a mobiltelefonokat,
  • de saját laptopot sem lehet használni.

A 444-hez eljutott egy másik levél tartalma is, amelyet a múlt héten kaptak a tanárok. Abban azt írták, hogy a tanáriban korlátozták a

hűtőszekrények

használatát, de ezen felül korlátozták a nyomtatók és egyéb elektronikai eszközök használatát is.

Mármint „a projektorok és számítógépek használatát”, ami azt jelenti, hogy

„informatika órán minimális gyakorlati foglalkozást kell tartani a gépek fogyasztása miatt”.

Úgy tudjuk, a tanároknak küldött levélben az állt, hogy ha nem jön össze az energiafogyasztás 25 százalékos csökkentése, „további szankciók” várhatók.

Olvasónk azt írta erre:„Ezzel csak annyi problémánk van, hogy gyakorlatilag minden órán projektort használunk, így ennek a korlátozása csak az idiotizmus jele.”

A fenntartó ebben az iskolában is 18 fokos hőmérsékletet írt elő, és hogy ezt tartani tudják, szellőztetni

csak a két nagyszünetben

lehet majd, „a hetes kötelessége, hogy ügyeljen arra, hogy a többi szünetben ne lehessen nyitva ablak”.

Emellett azt kérik a diákoktól, hogy „mindenki öltözzön fel jól, lehetőleg rétegesen”, illetve vigyenek magukkal „ülőpárnát, plédet”, hogy „ne fagyjanak oda a székhez”, mert „a fűtési időszakban az első órán még hideg lehet”, miután nem indul be azonnal a fűtés, „az utolsó órán pedig már hideg”, mert már korábban leállítják a fűtést, „mivel a tanítás befejeztével az iskola épületét el kell hagyni”.

(via 444.hu)

Valódi Hírek