Botrány: Csak dísznek jók a több százmillióért iskolákra felszerelt napelemek

Sokat lehetne velük spórolni.

A kisvárdai tankerületben 250 millió forintért végeztek energetikai felújításokat, azonban úgy tűnik négy iskolára csak dísznek szerelték fel a napelemeket, derül ki az RTL riportjából.

2019-ben teljes mértékben európai uniós támogatásból hajtották végre a felújításokat, a projekt keretein belül napelemeket szereltek az iskolák tetejére. A tuzséri iskola egyik alkalmazottja azonban úgy tudja, az iskola tetején lévő napelemek sosem termeltek áramot.

Tankerületi források szerint ilyen iskola villanyszámlája az elmúlt két évben több mint 4 millió forint lehetett, a napelem működésével pedig több mint

1,25 millió forintot is spórolhattak volna.

Tarpán 300 ezer forintot spórolhattak volna a villanyszámlán, ám az itteni iskolában, az északi oldalra rakták a napelemet, ami kevésbé hatékony.

A tankerület elismerte, hogy 11 iskolán tökéletesen működnek a napelemek, négy iskolán azonban még nem. A szakértő szerint az áramszolgáltatónak történő bejelentés, a szolgáltatói szerződés módosítása maximum pár hétbe telik, itt viszont már három éve felszerelték a napelemeket.

A tankerület nyilatkozata szerint a koronavírus-járvány okozta a nehézségeket az engedélyeztetésnél, a napelemek azonban már 2019 júliusában és novemberében felkerülte, több hónappal a lezárások előtt.

A napelemeket egy kis betéti társaság szerelte fel úgy, hogy korábban nem volt tapasztalata ilyen munkában. A cég vezetője azt ígérte, nyilatkozni fog, ám később letiltotta a tévé riporterének számát.

(via rtl.hu)

Valódi Hírek