„A tanárok kordont bontottak, mint hajdanán a Fidesz és Orbán Viktor” — Tiltakoznak a szakszervezetek (+videó)

Követelik a sztrájkjog helyreállítását.

A Szakszervezetek Akciószövetsége és az Egységes Közlekedési Szakszervezet szerda délutáni sajtótájékoztatóján a Magyar Köztisztviselők, Közalkalmazottak és Közszolgálati Dolgozók Szakszervezetének elnöke, Boros Péterné a hvg.hu beszámolója szerint elmondta:

  • szolidaritást vállalnak a pedagógusokkal és a munkájukat segítőkkel, támogatják a követeléseiket, kiállnak az elbocsátott tanárok mellett,
  • a munkáltatótól július 1-jéig visszamenőleg 20 százalékos, az inflációt ellentételező a keresetnövelést követelnek,
  • elutasítják a kormány által egyoldalúan megváltoztatott munkavédelmi és -egészségügyi szabályokat, vagyis azt, hogy legfeljebb 18 fokig lehet felfűteni a hivatalokat,
  • tisztességes megélhetést biztosító béreket akarnak,
  • a munkabékét biztosító, egyenrangú partnerek tárgyalását lehetővé tevő, az akaratuk kikényszerítésére alkalmas sztrájkjogot követelnek.

Az elnök hangsúlyozta: ez jelenleg nem adott, ezért kell a pedagógusoknak a polgári engedetlenség eszközével élniük, amit a törvény nem tilt.

„Kordont bontottak, mint hajdanán a Fidesz és mint Orbán Viktor.

Éltek az emberi jogukkal, vállalták, hogy ezért nem kapnak fizetést, jelezték, hogy elégedetlenek a helyzetükkel. Azért tették, hogy hivatásukért élhessenek és taníthassanak”

— mondta, jelezve, a felhívásukra sok közszolgálati dolgozó szolidaritásképpen kétszer tíz perccel meghosszabbította az ebédidejét. E húsz perc alatt nem végeznek munkát, hanem tornáznak, ezzel tiltakoznak és védekeznek a hideg ellen.

Az eseményen felszólalt Nagy László, a budapesti Kölcsey Ferenc Gimnázium tanára is, aki elmondta, hogy náluk 45-en sztrájkolnak szerdán. Elvileg egész napos sztrájkot tartanak, de neki például ma hat órája volt, négyet pedig meg kellett tartania. „Ez nem sztrájk, szerintem így lehetetlen sztrájkolni” — mondta.

Ezt követően arról beszélt, hogy azok a kollégái – Törley Katalin, Sallai Katalin, Ocskó Emese, Palya Tamás, Molnár Barbara –, akiket az illetékes tankerület elbocsátott, többször is emiatt tiltakoztak polgári engedetlenség keretében.

„Azt akarták mindenképpen kifejezni, hogy a sztrájk a véleménynyilvánítás szabadságának része, ami úgy nem fenntartható, hogy közben nem látszik, hogy közben az az órák döntő többségét meg kell tartani.

Követeljük azonnal a sztrájkjog helyreállítását, és ennek a színjátéknak a befejezését!”

— tette hozzá.

Videó:

(hvg.hu)

Kapcsolódó:

https://nyugatifeny.hu/2022/10/05/friss-mar-a-kozszolgalati-dolgozok-is-kiallnak-a-tanarok-mellett-orbanek-rendelete-ellen-is-tiltakoznak

Valódi Hírek